05.28.09
The One With The Canteen Line
A mai blogbejegyzés szemléltetéséhez készítettem egy kis ábrát is.
Mint láthatjuk, az étteremben az a’la carte részlegen két pénztár üzemel. értelemszerűen két sorban állnak tehát az emberek. A két sor között található két ilyen kis fekete tábla, amikre krétával fel vannak írva a választható kaják. Az egyik táblán a levesek, köretek és sütik szerepelnek, a másikon pedig a főételek, bár ez a tény jelen blogbejegyzésünk témáját tekintve abszolúte irreleváns. A táblákra írt szöveg jól látható lenne a sor végén is, ezzel megkönnyítve az időben történő választást a sokféle kaja közül. Ám minden nap vannak balfaszok a sorban. Elhelyezkedésüket kiválóan szemlélteti a fenti ábra, amin a problémát vázolom. A balfaszoknak nem elég, hogy a sorból kitekintve kiválóan láthatnák a kajaválasztékot. Nem. A balfaszok fogják magukat, kicsit kiállnak a sorból és direktbe beállnak a tábla elé. A sorban utánuk következő balfasz így már nem látja a táblát és ő is kiáll a sorból egy kicsit teljesen eltakarva ezzel a táblát a hátrébb állók elől. A balfaszok nem törődnek vele, hogy kb. hármójukon kivül senkise látja már a táblát, amíg a sor nem halad előre, addig ők ott téblábolnak a tábla előtt és fontolgatják lehetőségeiket. A sorban hátrébb álló többi ember pedig nyakát nyújtogatva próbál ellesni a balfaszok között, hátha megláthatja a tábla egy-egy kis részletét. Figyeljetek erre emberek! Ne legyetek ti is balfaszok, éééééérteeem?

Gabesz said,
May 28, 2009 at 20:40
Már az első balfaszt hátba kell lőni!
Rich said,
June 5, 2009 at 9:38
“-Ez kicsoda?
-Ez uram itt Balfasz!
-Azt én is látom, de mi a neve?
-Az a neve, hogy Balfasz, Balfasz örnagy.
-Mi? Hány balfasz van még az űrhajómon?
-Jelen uram!
-Csupa balfasszal vagyok körülvéve. Előre balfaszok!”
Nem pont így, de valami ilyesmire emlékeszem az Űrgolyhókból :). Kapásból beugrott, mikor balfaszokról volt szó :D. Mekkora film ez akkoriban :)
Kirájjj said,
July 1, 2009 at 13:26
Ne feledkezzünk meg a lányokról sem, akik a sorból kilépve, táblát kémlelve szintén lehetnek balfaszok. De ebben az esetben inkább használhatnánk a Balpina kifejezést.
rpotor said,
July 1, 2009 at 13:30
Az még a kisebbik probléma, őket legalább lehet nézegetni a tábla helyett. :-)