05.28.09
Posted in Personal at 14:21 by rpotor
A mai blogbejegyzés szemléltetéséhez készítettem egy kis ábrát is.

Mint láthatjuk, az étteremben az a’la carte részlegen két pénztár üzemel. értelemszerűen két sorban állnak tehát az emberek. A két sor között található két ilyen kis fekete tábla, amikre krétával fel vannak írva a választható kaják. Az egyik táblán a levesek, köretek és sütik szerepelnek, a másikon pedig a főételek, bár ez a tény jelen blogbejegyzésünk témáját tekintve abszolúte irreleváns. A táblákra írt szöveg jól látható lenne a sor végén is, ezzel megkönnyítve az időben történő választást a sokféle kaja közül. Ám minden nap vannak balfaszok a sorban. Elhelyezkedésüket kiválóan szemlélteti a fenti ábra, amin a problémát vázolom. A balfaszoknak nem elég, hogy a sorból kitekintve kiválóan láthatnák a kajaválasztékot. Nem. A balfaszok fogják magukat, kicsit kiállnak a sorból és direktbe beállnak a tábla elé. A sorban utánuk következő balfasz így már nem látja a táblát és ő is kiáll a sorból egy kicsit teljesen eltakarva ezzel a táblát a hátrébb állók elől. A balfaszok nem törődnek vele, hogy kb. hármójukon kivül senkise látja már a táblát, amíg a sor nem halad előre, addig ők ott téblábolnak a tábla előtt és fontolgatják lehetőségeiket. A sorban hátrébb álló többi ember pedig nyakát nyújtogatva próbál ellesni a balfaszok között, hátha megláthatja a tábla egy-egy kis részletét. Figyeljetek erre emberek! Ne legyetek ti is balfaszok, éééééérteeem?
Permalink
05.25.09
Posted in Personal at 11:42 by rpotor
Na aztán a hétvégén meg sikerült beokosítani az új, Balázsovits Edit featuring Republic együttes albumot és aztán jól meg is hallgattam mintegy négyszer a hétvége folyamán. Hát gondolom majd a “művészi” elemzést dantian honlapján valamelyik fórumban közzéteszik akik nálam jobban tudják, én a magam részirül csak azt bírom mondani, hogy nekem kurvára bejön ez az album, szerintem nagyon frankó lett.

Permalink
05.04.09
Posted in Personal at 17:38 by rpotor
Nyah, filmajánló! Felkoccantam a republic.hu-ra, mondom mi hír Magyarország legrosszabb együttesének házatáján. Turns out, hogy a Republic együttes készítette az MTV új dokumentumfilm sorozatának főcímzenéjét. Ez egy 46 részes sorozat lesz, ami bemutatja Magyarország történetét. Tévém az most nincs ugye (vagyishát van, csak kábelt nem vettem még hozzá, ami összekötné a tévét meg az antenna fali csatlakozását), ígyhát nagy szerencse, hogy az MTV-nek van egy ilyen netes archívuma, ahol vissza lehet nézni többek között ezt a sorozatot is. Rá is kattintottam egyből a linkre, mondom nézzük már meg felveszünk-e egy újabb sorozatot a Desperate Housewives, a Dexter, a The Unit, a 24, a Heroes, a Prison Break, a Terminator, a House, a Lost és a Supernatural mellé a listára. Hát asszem igen! Megnéztem az első részt és nekem tetszett, kiváncsi vagyok a további részekre. A végén amikor ilyen nagytotálban, vagy hogy kell ezt mondani mutatták a vereckei hágót és alátolták Bódi László “Cipő” előadásában az Emberlelkű földeken c. főcímdalt, hát a hideg futott végig a hátamon basszátok meg ecsécskéim! Úgyhogy menjetek és nézzétek ti is, mer jó sorozat lesz ez, bizonymondomnéktek!
Permalink