04.05.09

The One With The Group Meditation

Posted in Personal at 13:27 by rpotor

Aztánmeg úgy alakult, hogy Nóra közreműködésével egyszercsak a múlt szombaton egy ilyen csoportos meditáción voltam. A csoportos meditáció olyan, hogy 10 ember leül egy körbe és az egyik mondja, hogy mit csinálunk és a többiek azt csinálják, szóval olyan mint egy tornaóra, mínusz izomláz, körbe-körbe futkározás, fekvőtámasz, húzódzkodás, stb. Mindezek helyett viszont van csakralégzés, om mani padme hum mantra mondás, szivárványfény meditáció és egy ilyen befejező meditáció. Az egész móka mintegy 3 órán át tart és a meditációk szüneteiben mind a 10 ember elmondja a tapasztalatait. Ezen a szeánszon amiről beszélek a 10 emberből 3 újonc volt, az egyik noob voltam én. Ígyhát a bemutatkozásokkal kezdtünk. Na ott egyből kiderült, hogy én vagyok a kakukktojás, mert mindenki azzal kezdte a mondókáját, hogy: „XY vagyok, én a reikivel kezdtem, aztán jött ez és ez és ez és ez, meg még egy kis az is” aztán amikor rám került a sor én mondtam, hogy én nem kezdtem a reikivel, sőt semmivel sem kezdtem, csak olvasok egy ilyen buddhizmusos könyvet és kiváncsi vagyok. Az ember, aki vezette a meditációt, akit nevezzünk az egyszerűség és az anonimitás kedvéért mondjuk Jancsinak, azt mondta, hogy úgy van ez, hogy 90%-a az embereknek úgy kerül ebbe a csapatba, hogy valami problémája van, például egy betegség vagy ilyesmi és csak 10% az aki pedig szimplán kiváncsiságból érkezik. Ahamm, mondtam én, hogy kakukktojás vagyok. A bemutatkozások után a Jancsi mondott egy pár szót általánosan a meditációról és aztán azt mondta, hogy akkor egy ilyen „csakralégzéses meditációval kezdünk, gondolom mindenki tudja mik azok a csakrák és hol vannak, vagy esetleg mondjak róluk pár szót?” Mondtam, hogy hááát az lehet, hogy nem ártana. Ígyhát kaptunk egy jó adag bevezetőt a csakrákról és ezek után már nekiláthattunk a tényleges szeánsznak. Először el kellett képzelni egy folyót, amibe beledobunk mindenféle gondolatot, amik épp foglalkoztatnak, utána meg egy tengerpartot, ahol épp kel fel a nap és melegít minket. Hát engem nem melegített a nap viszont a tengerpartra egyből beugrott egy pár évvel ezelőtti reggel képe, amikor is egy velencei kirándulás során reggel lementünk egy ilyen tengerpartra. A csakralégzéses meditáció olyan volt, hogy el kellett képzelni, hogy az egyik csakrádon keresztül szívod be a levegőt és az orrodon fújod ki, aztán ugyanezt úgy, hogy a beszívott levegő végigmegy az összes csakrádon és a fejed tetején jön ki, utána pedig úgy, hogy bejön a levegő a csakrádon és a csakra hátsó oldalán távozik belőled. És így szépen végigmentünk mind a 7 csakrán. Aztán amikor ezzel megvoltunk, el kellett képzelni egy sárga gömböt, ami így végigment az összes csakránkon szép lassan és utána kijött a fejünkön és szétfolyt rajtunk. Na nekem ez szerintem nem nagyon sikerült, mert tulajdonképpen nem éreztem semmi különöset és a sárga gömb se nagyon akart megjelenni a lelki szemeim előtt, ígyhát csak úgy elbambultam egy ilyen sötét ürességben és aztán egyszercsak az lett, hogy akkor most képzeljünk el egy rétet és keressük meg rajta a virágunkat. Na ez erősen kizökkentett a nyugis sötétségből és az első reakcióm az volt, hogy: „He? Mivan?” de aztán jó katonaként igyekeztem követni az utasítást, de nem nagyon sikerült felidéznem egy rétet, virágot meg pláne nem, csak valami piros folt jött elő, aztán azt kineveztem virágnak. De itt még nem ért véget a dolog, a Jancsi azt mondta, hogy most kérdezzük meg a virágunktól, hogy mit szeretne. Az én virágom is kért valamit, de nem mondom meg, hogy mit, hadd furdalja az oldalatokat a kíváncsiság. Viszont azt megmondom, hogy egyből azzal reagáltam a virág kérésére, hogy: „Azt nem kapsz”. És akkor erre valószínűleg besértődött a virág, mert még az a kis piros folt is eltűnt, amit virágnak neveztem ki, rét meg talán nem is volt egyáltalán. Csak egy nagy sötétség maradt utána. Aztán ezzel vége is lett az első meditációnak és jött az a kör, hogy na akkor kinek milyen tapasztalatai voltak. Engem hagyott a Jancsi utoljára és én mondtam, hogy hát az a légzéses dolog nem igazán sikerült, de azt mondta, hogy nem baj és rákérdezett a virágra, hogy mit kért és megmondtam és utána azt is megmondtam, hogy azt mondtam neki, hogy „Azt nem kapsz” és ezen a többi kilenc ember örvendezett vala és nagy röhögés vala. A Jancsi mondta, hogy a virág az tulajdonképpen mi magunk vagyunk és megkérdezte, hogy büntetem-e magam valamiért, de azt mondtam, hogy nem tudom mert, hogy ez így is van, nem tudom. A virágos részt először azt hiszem el akartam hallgatni, de valahogy ez a Jancsi olyan ember, hogy hát nem igazán akarsz neki hazudni, meg elhallgatni előle dolgokat, pedig elsőre tök hétköznapi embernek tűnik, semmi misztikus nincs benne. Na mindegy, de olyan érzésem volt, amikor rákérdezett, hogy tulajdonképpen ő már tudja is a választ, tehát felesleges megpróbálni elhallgatni előle a dolgokat. Rövid szünet volt és utána a következő meditáció az om mani padme hum mantra volt. A Jancsi azt mondta róla, hogy ez egy nagyon jelentős mantra, ami a létezés hat birodalmában szenvedő lényeknek a segítségére tud lenni. Az volt a mondás, hogy egy cd-ről fog menni egy ilyen éneklés és aki akarja az énekelje együtt a többiekkel, és minél többen éneklik annál királyabb lesz a hatása, mert állítólag ha például 10-en együtt mondják ezt a mantrát, akkor nem tízszeres lesz a hatása, hanem hatványozódik. Na mondom az kizárt dolog, hogy én ezt így énekelgessem, de aztán ilyen furcsa dolog történt, mert amikor így elkezdődött a zene, egy rövid idő után tök ráhangolódik az ember és egyszercsak egy olyan érzésem volt, hogy én ezt nem először csinálom, aztán amikor a második éneklési sorozat volt (mert ez úgy volt, hogy négy ilyen „blokkban” volt a zene, tehát éneklés, aztán zene, éneklés nélkül, megint egy éneklős blokk és így tovább) akkor én is simán bekapcsolódtam. Egyébként tök dallamos volt az egész, szóval pillanatok alatt meg lehetett tanulni. És akkor így az egész móka közepe táján egyszercsak beugrott egy olyan érzés, hogy baszki ez tényleg segít valamilyen szinten mindenkinek aki itt szívja a méteres kékerest a Földön, meg úgy egyáltalán bárhol is legyen a világban. Aztánmeg egyszercsak a „lelki szemeimmel” láttam, hogy a meditáló emberek a szobában így egy kört alkotnak és egy fehér fény köti össze őket. Az om mani padme hum meditáció után nem volt szünet, hanem egyből egy ilyen szivárvány meditáció volt, el kellett képzelni egy szivárványt ahogy belénk sugárzik aztán így kisugárzik belőlünk és így szétterül a szobában, meg az egész Földön. Hááát nekem ez megintcsak nem nagyon sikerült azt hiszem, bár egy pillanatra mintha beugrott volna egy jelenet a Forrest Gumpból, amikor Forrest a nagy futását csinálja éppen és ott van egy jelenet amikor a háttérben egy óóóóóóriási szivárvány látszik. A szivárványos meditálás után a tapasztalatok megbeszélésekor mondtam is, hogy nekem a két meditáció közül szerintem inkább az om mani padme hum „sikerült” és mikor elmondtam, hogy milyen dolgok „ugrottak be” közben, akkor mondta a Jancsi, hogy na, az tök jó, hogy láttam ezt a kört, ami összekötötte az embereket. Na és itt egyébként megerősödött bennem az a gondolat, hogy az ember tudhat valamit, mert így azt mondta, hogy meditálás közben „belenéztem a három új ember filmjébe”… Interesting. Na és ezután már csak egy meditáció volt, körben le kellett ülni és megfogni a mellettünk ülők kezét és elképzelni, hogy egy fehér fénnyel teli kört alkotunk és oda bele kellett képzelni olyan embereket, akik jót tettek velünk, meg akiket szeretünk. Aztán olyanokat kellett a körbe képzelni, akiket kevésbé kedvelünk. Na és itt egy kis problémába ütköztem, mert egyszerűen nem bírtam olyan embert találni az adatbázisban, akivel problémáim lennének, vagy különösebben ellenszenvvel viseltetnék iránta. Na és ezzel így véget is ért a meditáció, bár az este még nem ért véget, mert utána még hajnali fél kettőig tartott, amíg beszámoltam mindenről a Nórának, meg dumáltunk mindenféle dolgokról, szóóóval ez egy elég hosszú szombat este volt, de hát egyszer-egyszer belefér egy ilyen is, hát nem?

Permalink