04.29.09
The One With The Pig Flu
Reggel tüsszentettem egyet és erős volt a késztetés, hogy röfögjek egyet. Csak nem?
Loading … Loading …04.28.09
The One With The End Of The World
Na és ilyen komoly, kövér témák után evezzünk egy kicsit lightosabb vizekre és jelentsük ki, hogy bár itt a világvége, de mi azért kurva jól érezzük magunkat. Ugye?
That’s great, it starts with an earthquake, birds and
snakes, an aeroplane and Lenny Bruce is not afraid.
Eye of a hurricane, listen to yourself churn – world
serves its own needs, dummy serve your own needs. Feed
it off an aux speak, grunt, no, strength, the Ladder
start to clatter with fear fight down height. Wire
in a fire, representing seven games, and a government
for hire at a combat site. Left of west and coming in
a hurry with the furys breathing down your neck. Team
by team reporters baffled, trumped, tethered cropped.
Look at that low playing. Fine, then. Uh oh,
overflow, population, common food, but it’ll do to Save
yourself, serve yourself. World serves its own needs,
listen to your heart bleed dummy with the rapture and
the revered and the right, right. You vitriolic,
patriotic, slam, fight, bright light, feeling pretty
psyched.
It’s the end of the world as we know it.
It’s the end of the world as we know it.
It’s the end of the world as we know it and I feel fine.
Six o’clock – TV hour. Don’t get caught in foreign
towers. Slash and burn, return, listen to yourself
churn. Lock it in, uniforming, book burning, blood
letting. Every motive escalate. Automotive incinerate.
Light a candle, light a motive. Step down, step down.
Watch your heel crush, crushed, uh-oh, this means no
fear cavalier. Renegade steer clear! A tournament,
tournament, a tournament of lies. Offer me solutions,
offer me alternatives and I decline.
It’s the end of the world as we know it.
It’s the end of the world as we know it.
It’s the end of the world as we know it and I feel fine.
The other night I dreamt of knives, continental
drift divide. Mountains sit in a line, Leonard
Bernstein. Leonid Brezhnev, Lenny Bruce and Lester
Bangs. Birthday party, cheesecake, jelly bean, boom! You
symbiotic, patriotic, slam bug net, right? Right.
It’s the end of the world as we know it.
It’s the end of the world as we know it.
It’s the end of the world as we know it and I feel
fine…fine…
04.27.09
The One With The Stupa
Na aztán a múlt héten vasárnap meg a zalaszántói sztúpánál voltunk a meditálós csapattal. Az volt a mondás, hogy a Lidl előtt találkozunk reggel 8:30-kor és onnan megyünk kocsikkal. Úgyhogy fél kilenc előtt 20 perccel meg is jelentem a helyen, de nem én voltam az első, a Laci már ott volt egy nagy piros Wolksvagen Transporterrel. Egy növényt evett éppen és meg is kínált vele, amikor észrevett és köszöntünk. De asszem spirituális fejlettségem még nem érte el azt a szintet, hogy nyers karalábét reggelizzek, ígyhát mondtam, hogy inkább talán nem. Aztán megkérdezte, hogy mit várok ettől a kirándulástól és mondtam, hogy lehet, hogy semmit. Amire azt mondta, hogy az tök jó, mert akkor nincsenek elvárásaim. A karalábéra sanda pillantást vetve arra gondoltam, hogy lehet, hogy majd titokban kéne megennem a vasútállomáson last-minute vásárolt csirkehúsos szendvicsemet, mert kicsit gáz lesz, ha mindenki csak növényt eszik én meg előkapom a jó kövér csirkehúsos szendvicset. Node! Sorban befutottak a többiek is és így már lettünk 12-en. Körbejárt két laposüveg, úgyhogy láttam nagy baj nem lehet. A Laci kocsijával 4-en mentünk, a Laci, az Emőke, a Julcsi és én. Háh, megjegyeztem a nevüket! Aztán volt ott még a János, meg a felesége az Ildikó éééés a többieket meg még nem jegyeztem meg, ja de, ott volt egy Luca nevű kislány is, aki a Kriszti gyereke volt. De a többiek nevére télleg nem emlékszem. Az utazás az tök fura volt. Ott körülöttem beszélgettek a Laciék mindenféle dolgokról, de én inkább csak hallgattam a beszélgetést és nem folytam bele, viszont bámultam kifelé a fejemből és tök jó volt a tájat bambulni. Útközben tartottunk egy pisiszünet és ennek keretében előkerültek mindenféle kaják is. Először megfigyeltem, hogy ki mit vesz elő, de láttam, hogy teljesen hagyományos szendvicsek is előkerülnek, nem csak növények és bár a szendvicsekben nem nagyon láttam húsféle dolgokat, de például a Laci is mondta útközben, hogy ő most azért eszik zöldséget, mert „tele van hússal” ígyhát úgy határoztam, hogy a csirkehúsos szendvics ér. Meg is ettem, tök fincsi volt! Aztán egyszercsak megérkeztünk Zalaszántóra és egy ilyen sok gödörrel teli úton felmentünk a sztúpához. A János mondott róla dolgokat mielőtt odamentünk volna. Az van, hogy ezek a sztúpák ilyen megszentelt helyek, amik megvilágosodott emberek, tehát buddhák darabjait tartalmazzák. Gondolom ezt nem szó szerint kell érteni, mert a világon egy csomó sztúpa van, kicsit gáz lenne, ha szegény buddhák testét a haláluk után apró cafatokra tépnék, hogy minden sztúpába jusson egy kis anyag, szóval vagy az van, hogy ezt nem szó szerint kell érteni, vagy az van, hogy nem minden sztúpában van ilyen cuccos. A sztúpától egy 20-30 méternyire volt egy kőrakás, amire rá voltak rakva mécsesek, meg füstölők és mi is raktunk rá mécseseket, meg füstölőket. Osztottak nekem is és a mécses az elkezdett égni, de a füstölőm az szerintem eldőlt és kialudt. Mondjuk lehet, hogy az nem is az én füstölőm volt, hanem egy másik, végülis volt ott egy csomó, szóval nemtom, hogy az enyém volt-e az amelyik eldőlt. Nade mindegy is! Mondta a János, hogy befelé figyeljünk és akkor érezni fogjuk, ahogy elmegyünk a kőrakás mellett és belépünk a megszentelt területre, ott nagyon erős energiák vannak és aki fogékony erre és befelé figyel az érezni fogja. Na erre tök kiváncsi voltam és emlékszem, hogy ezt a legutóbbi meditáción is mondták, hogy ez ilyen húúúdedurva energia és ezért nagy várakozással léptem be a területre, deeeee hát igazából nem éreztem a dolgot. Nemsokára erre magyarázatot is fogok kapni, de addig még el kell olvasnotok pár száz betűt. Mert egyelőre még csak a sztúpánál járunk. Nem lehetett belemenni, pedig én a képek alapján azt hittem, hogy bele lehet menni és van benne egy ilyen szentély. Nem így volt, hanem ehelyett úgy volt, hogy tulajdonképpen ez egy ilyen három szintes „valami”. Az egyik oldalán egy lépcső vezet fel, ami hozzáférést biztosít mindhárom „erkély” szinthez. Ezeknek az „erkély” szinteknek az átmérője felfelé haladva egyre kisebb ugye értelemszerűen és úgy van, hogy balról jobb felé haladva teszel egy kört az első „erkélyen”, akkor ugye visszaérkezel a lépcsőhöz, felmész egy szinttel feljebb, teszel egy kört, felmész még egy szintet és utána már nem mész többet, mert csak ez a három szint van. Voltak ott más emberek is, az egyik például akit láttam az több kört is ment úgy láttam és szerintem ő jobban tudott befelé figyelni, mint én, mert nekem nagyon elvette a figyelmemet az újdonság, hogy jéé, itt ez a valami és nézzük már meg és így amíg felértem a harmadik erkélyre, addig nem igazán sikerült befelé figyelnem. A Jánosnak viszont sikerült. Nahát! :-) Mögötte mentem a sorban és egyszercsak mellé értem és mondta, hogy már kétszer sírva fakasztotta a sztúpa és úgy érzi most is kezdi. A harmadik erkélyen, a lépcső tetejénél egy buddha szobor van és előtte vannak virágok, meg ott is lehet füstölőket, meg mécseseket gyújtani ha akar valaki, és tulajdonképpen ennyi a sztúpa. Na azért nem egészen igaz ez így, mert a sztúpa alakjának is van szimbolikája és ezt a János el is mondta még „odakint”, valami olyasmi, hogy ez megfelelhet egy meditáló embernek is, az alapja ilyen széles és felfelé meg keskenyedik és a sztúpa csúcsának kialakítása is jelent valamit, tehát, hogy a tornya ilyen részekre van osztva, amik asszem a szellemi fejlődést szimbolizálják illetve az se mindegy, ami a tetején van, ott van asszem a nap, meg a hold ábrázolása, meg ilyenek, de erre már annyira nem emlékszem. A „körséta” után lejöttünk a sztúpáról és ott vannak ilyen padok, azokra voltak, akik leültek és én meg ott megálltam és néztem az építményt és ekkor már nem volt annyira újdonság és akkor valahogy asszem éreztem az energiáját, valahogy olyan nem is tudom csendet sugárzott magából, de ez ilyen belső csend volt inkább. És akkor így azt gondoltam, hogy „hmm”. Ott kint a kőrakás mellett volt egy ilyen bolt is, ahol mindenféle dolgokat lehetett venni. Ez tulajdonképpen én úgy gondolom az adománykérés egy módja, de ez valahogy olyan érzés volt, hogy úgy helyes, ha adok valamit valamiért. Egyszerűen ezt ott valahogy így gondoltam. És nézelődtem, hogy mik vannak, voltak ilyen harangok, meg álomfogók, meg ilyen kristályok, meg ilyesmik és mondom oooké, de én ezekből nem kérek, ha már adományt adok, akkor valami értelmeset kapjak érte. És akkor láttam, hogy a János vett füstölőt és mondtam neki, hogy ajánljon valami jófajta füstölőt reikizéshez, mert mondom én vennék valakinek ajándékba. És azt mondta, hogy tulajdonképpen bármelyik jó, de ő ezt és ezt és ezt szokta használni és ezek mind tök jók. Kiválasztottam egy olyat, amit az ő kezében is láttam, erre az van írva, hogy Nag Champa. A sztúpától egy meredek erdei úton mentünk lefelé. Az volt a mondás, hogy ott lent van egy buddhista szentély, ahol azok a szerzetesek élnek, akik a sztúpát felügyelik és hogy ott még erősebbek az energiák. Na ez volt az a szentély, amit én képeken már láttam. És mondta a János, hogy majd figyeljem meg, amikor bemegyek a kapun a kerítésen az nagyon jól érezhető majd, hogy mekkora a különbség az odakint és az odabent között. Ám mielőtt még bementünk volna előbb csináltunk egy kajaszünetet, mert épp bent volt egy másik csoport és nem fértünk volna be annyian. Tulajdonképpen nem voltam nagyon éhes, úgyhogy szendvics helyett a pogácsás zacskót vettem elő és megkérdeztem a többiektől, hogy kérnek-e, de senki sem kért. A kajaszünet után beléptünk a kapun ééééés … nem éreztem semmi különöset. A szentélybe úgy lehetett bemenni, hogy le kellett venni a cipőket. Én nem nagyon hiszek abban, hogy bármi hatása van annak, ha összeraksz egy asztalra Buddháról képeket, meg voltak ott narancsok, meg az asztal mögött egy Buddha szobor, meg képek a falakon, meg annyi mindenféle dolog, hogy tulajdonképpen szerintem a felét fel sem fogtam, hogy mik azok. Node valahogy ez a sok dolog így együtt, bár egyáltalán nem hittem benne, hogy ezeknek lehet valamiféle „hatalmuk”, hááát valahogy mégis van… Valami érdekes kisugárzása volt annak a helynek, valami olyan energia, amit még én is éreztem. A János és a Laci nem szaroztak, egyből lefeküdtek a földre és elkezdtek meditálni, de nekem azért több idő kellett ahhoz, hogy befelé forduljak, mert olyan sokminden látnivaló volt ott, először mindent meg kellett nézni, de mondom, valahogy annyi minden volt ott, hogy nem is tudtam mindent megfigyelni. Először csak egy pár percig meditáltam aztán egyszercsak kinyílt a szemem és odanéztem az “oltár” melletti ajtóra. Mondom az biztos oda vezet, ahol a szerzetesek laknak, mert kivülről sokkal nagyobb volt a ház, mint a szentély bent, amiben voltunk. És akkor így azt gondoltam, hogy baszki lehet, hogy mindjárt kinyílik az ajtó és bejön rajta egy szerzetes. Nézelődtem még a szobában egy kicsit és így ott ült a Luca törökülésben egy ilyen ülőpárnán és kiváncsian nézte, ahogy ott ülnek körben a felnőttek csukott szemmel, mondom ez tök jó, hogy erre az egész történetre ilyen fogékony. Aztán egyszercsak úgy két perc múlva kinyílt az ajtó és bejött rajta egy szerzetes! Frankón ilyen sötétpiros ruhába volt öltözve amit a filmekben is lehet látni, nullásgéppel lenyírt haj, meg minden, hát mondom ez tök jó. A szerzetes angolul szólalt meg, ami egyben választ adott fel nem tett kérdésemre. Amíg a szentély felé jöttünk addig ugyanis meg akartam kérdezni a Jánost, hogy ezek a szerzetesek magyarok-e, de aztán azt gondoltam ez tök hülye kérdés és nem kérdeztem meg. A szerzetes rászólt a Jánosra, meg a Lacira, hogy nem frankó az, hogy fekszenek a földön, mire mindketten így gyorsan felültek törökülésbe és onnantól szent volt a béke. A szerzetes leült az egyik fotelbe és így nézelődött ide-oda. Én meg megint becsuktam a szemem és akkor olyan volt, mintha hirtelen elaludtam volna, de azért frankón ébren voltam. Tudtam, hogy ott van körülöttem a szentély, de úgy lehetett hallani kintről a madarak csicsergését, mintha ott ülnél kint és ott lennének körülötted. Teljesen frankó volt. Egy idő múlva kinyitottam a szemem és körülnéztem és mondtam, hogy nem mindent sikerült az elején beazonosítanom, mert annyi minden dolog volt abban a szentélyben, de most amikor így nézelődtem egyszercsak a földön az egyik virágváza mögött megláttam egy kerámia elefántot. Csak félig látszott ki a virágváza mögül, amiben ilyen fehér – rózsaszín virágok voltak, de az egyik szemével tuti, hogy engem nézett. Tök aranyos volt, teljesen fehér volt és ilyen díszes kantár vagy mi volt rajta és a szája nem látszott ugyan, de szerintem mosolygott. Volt a szentélyben is egy “Donation – Adományok” feliratú doboz, de az adományodért cserébe el is vehettél valamit a kirakott cuccok közül. Voltak képeslapok, meg cd-k, meg ilyen karkötős hülyeségek, azok nem kellettek, de viszont voltak ilyen szövetből készült ööö, “tekercsek”. Vágod olyan tekercsek, mint amiket ilyen régi középkori filmekben láthatsz, két végén ilyen kis fadarabok és azokkal lehet őket feltekerni, a tetején meg van egy cérna amivel fel lehet akasztani a falra, ha akarod, itt lehet látni róla egy képet
A tekercseken egy-egy idézet volt, az egyik fajtán egy “Never give up” idézet, a másikon pedig egy olyan, hogy “The Paradox of Our Age”. Mind a kettőt elolvastam és nekem ez utóbbi tetszett inkább. Egy ilyen halomban voltak a tekercsek és mondom akkor már megnézem hátha vannak még másfajták is. De úgy láttam nem voltak, csak a “Never give up” volt meg még magyar nyelvű változatban is. Úgyhogy megvettem a The Paradox of Our Age-t. Egy ezredest kellett adni érte, annyit meg végülis megért, úgy gondoltam. Mondjuk nemtom kirakom-e a falra, de végülis összetekerve is jól néz ki. :-) Ez van ráírva:
We have bigger houses but smaller families;
More conveniences, but less time;
We have more degrees, but less sense;
More knowledge, but less judgment;
More experts, but more problems;
More medicines, but less healthiness;
We’ve been all the way to the moon and back,
but have trouble crossing the street to meet the new neighbour.
We built more computers to hold more information to produce more copies than ever but have less communication.
We have become long on quantity, but short on quality.
These are times of fast foods but slow digestion;
Tall men but short character;
Steep profits but shallow relationships.
It’s a time when there is much in the window, but nothing in the room.
Megpróbálom, hátha sikerül lefordítani:
Nagyobbak a házaink, de kisebb a családunk;
Nagyobb a kényelem, de kevesebb az időnk;
Több diplomát szerzünk, de elhalt az érzékelésünk;
Nagyobb a tudásunk, de rosszabb az ítélőképességünk;
Több a szakértő, de több a probléma is;
Több a gyógyszer, de rosszabb az egészségünk;
Megtettük az utat egészen a holdig és vissza,
de nehezen megyünk át az út túloldalára, hogy üdvözöljük az új szomszédot.
Több számítógépet építettünk, hogy több információt tároljanak, hogy még több másolatot hozzanak létre, mint eddig bármikor, de kevesebbet kommunikálunk.
A mennyiség növekedett, de a minőség csökkent
Ez a gyors ételek, de lassú emésztések kora;
Magasak az emberek, de alacsonyak a jellemek;
Nagyok a nyereségek, de sekélyesek a kapcsolatok.
Olyan kor ez, amikor az ablakban sok minden van, de a szobában semmi.
Odakint még csináltunk egy ilyen csoportképet, aztán a kocsik felé menet a János megkérdezte, hogy na, éreztem-e valamit, amikor átléptem a kapun. És mondtam, hogy nem igazán, aztán erre azt mondta, hogy lehet, hogy azért mert mivel beszéltünk róla, elvárásaim voltak és ezért nem. Hát lehet. A szentélytől az volt a mondás, hogy a keszthelyi Festetics kastélyba megyünk, mer ha már erre járunk nézzük meg azt is. Én inkább a sümegi várat néztem volna meg, az baromi jól nézett ki, láttuk amikor mentünk a sztúpa felé, node majd legközelebb. A Festetics kastélyban majdnem 2 forintot gomboltak le rólunk fejenként a belépőért, plusz ilyen idegenvezetős mp3 lejátszót is lehetett bérelni koponyánként 600-ér, de azt az okosságot játszottuk el, hogy egyet vett a János, meg egyet vett a Laci is, tehát ezzel már így leróttuk a védelmi pénzt és úgy volt, hogy a János meghallgatta az aktuális terem leírását és szépen hangosan felmondta nekünk amit hallott a fülhallgatóban. Teljesen jó idegenvezetés volt. A teremőr nénik szemet hunytak az eset fölött, sőt mivel látták, hogy nem voltunk azért annyira sóherek és végülis megvettünk tőlük két idegenvezető mp3 lejátszót, ezért még ki is egészítették a János idegenvezetését, frankón mondtak még dolgokat arról, hogy kiket látunk a képeken, meg ilyenek. A kastélyban a legjobb hely a könyvtár volt. Az volt a mondás az mp3-as idegenvezetőből, hogy ez Magyarország egyetlen megmaradt nemesi magán könyv gyűjteménye. Valami 90 ezer könyvből áll és télleg tök jól nézett ki, a padlótól a mennyezetig voltak a mindenféle könyvek, de vágod ilyen bőrkötéses durvaságok, nagyon jól nézett ki az egész, szinte láttad magad előtt, ahogy ott olvas a gróf az asztalnál. Jó lett volna belelapozni a könyvekbe, hogy miket írnak bennük, de ahogy néztem a nagy részük idegen nyelven volt írva, egész pontosan németül, és az is nehezítette a belelapozást, hogy a könyvespolcokat üveg vitrinek zárták el az emberek keze elől. A Laci asztalosként meg nem győzött csodálkozni, hogy milyen durván jól meg vannak faragva a szekrények, a mennyezet meg minden, ami fából volt. Ha jól hallottam azt mondta ott valakinek a csoportból, hogy még számítógép vezérlésű géppel se lehet ilyen szintű dolgokat csinálni, szóval a régi asztalosmesterek nagyon tudhattak valamit. Vagy szerintem még az lehet, hogy kurva sok idejük volt és ráértek évekig baszakodni egy-egy szekrénnyel. Ez persze abszolúte nem kisebbíti a munkájuk gyümölcsét, például amíg faragták ezeket a díszeket a szekrényre aközben szerintem tutira volt idejük arra is, hogy befelé figyeljenek, hát végülis a faragás maga egy meditáció lehetett nekik. A kastélymúzeum után kimentünk a naaaaaagy kastélykertbe sétálni, ahol volt egy óóóóóóóóriási kerületű fa, tök durva belegondolni, hogy annak a fának az ágai alatt még frankón sétálgathattak a kastély eredeti tulajdonosai. Tettünk egy nagy kört és volt ott egy tó is amiben elég nagyra nőtt aranyhalak úszkáltak. Az a baj, hogy az aranyhalakra nem nagyon lehet azt mondani a dagadt helyett, hogy erős csontú, mert a halakban ugye nincs túl sok csont, ígyhát kénytelen vagyok ezzel a jelzővel egy kicsit megsérteni most őket, dehát remélem nem haragszanak meg rám nagyon. Valaki dobott nekik valami kaját és így frankón kiemelkedtek a vízből és ott tátogtak érte, tök viccesek voltak. A többiek még tettek egy kisebb kört a parkban, de a János meg én inkább betámadtuk a kastély földszintjén levő öööö büfét és ott sört, Jégermestert és kólát helyeztünk bele a szervezetünkbe és kitárgyaltuk, hogy milyen gáz, hogy hőbölgött a szerzetes a szentélyben a földön fekvés miatt, mert a buddhizmusban pont nincsenek ilyen előírások. Vagyishát vannak, de azok a durva előírások azok a szerzetesekre vonatkoznak, akik leborotválják a hajukat, meg olyan furcsa ruhákban járnak meg ilyenek és az egyszerű emberekre ezeknek a szabályoknak elvileg nem kéne vonatkozniuk… Kifelé menet a János felesége, az Ildikó talált egy kullancsot a kezében és itt magamban megveregettem a vállam, hogy bölcs voltam és a sztúpától elfele jövet a Lacival együtt inkább csak az útról néztük, ahogy a többiek a legnagyobb dzsindzsásban szedtek valami medvehagymát, merhogy az milyen jófajta cuccos. Biztos jófajta, de ha jár mellé egy kullancs is, akkor én inkább nem kérek köszi. Hazafelé viszont mindhárom autóban erős hagymaszag terjengett. Frankón olyan szaga volt mint az “igazi” hagymának.
A kastélytól még lementünk a Balaton partra hattyúkat etetni pattogatott kukoricával, aztán amikor elfogyott a kukorica, akkor elindultunk a kocsik felé, de félúton így egyszercsak oldalba bök a János, hogy gyere maradjunk le. Titokban sört akart magához vételezni, de elkúrtuk, mert simán észrevették a többiek, hogy dobbantani akarunk, így aztán a sétálóutcán bementünk egy boltba, ahol lehetőségem volt viszonozni a meghívást, merugye a kastélyban a büfében ő fizetett. Vásároltunk hát két sört meg egy ilyen fél dekás Jégermestert, mekkora királyság már, ilyen kis üvegben még nem is láttam sehol. Közben a többiek találtak egy ilyen lángosost, ahol is kajáltunk egy nagyot, mondjuk én nem kajáltam mert nem voltam éhes, de attól még észrevettem, hogy ez pont ugyanaz a hely, ahol a Zoliékkal kajáltunk a múltkor, amikor Keszthelyen (is) jártunk. Aztán ezután hazafelé vettük az irányt. Egész napos hallgatagságomra célozva megkérdezték tőlem, hogy mindig ilyen sokat beszélek-e, de mielőtt válaszolhattam volna, a Laci válaszolt helyettem így poénból, hogy nem, van amikor kevesebbet. És ezzel teljesen egyetértettem. De attól még tök jól éreztem magam, simán megérte ez a kirándulás, pedig alsó hangon is belekerült az egész valamivel több mint 6 forintba.
04.26.09
The One With The Curious Mart
Az volt képzeljétek, hogy hazahozott ma a Nóra a meditációról (aki nem vágja, hogy mi a pöcs az a meditáció és egyáltalán mér is, meg, hogy is az fog egy kávét mer’ hosszú lesz és utána ide kattint) és így leparkoltunk a ház előtt és mindenféle okosságokról dumáltunk és egyszercsak kinézek a kocsi ablakán és a mellettünk parkoló autó tetején végigszaladt egy azonosíthatatlan fajba tartozó élőlény. De így tök gyorsan, még a célratartó számítógép is épphogy csak be tudta fogni. Mondom hát ez meg mi volt, valami mókus, vagy mi? Aztán dumálunk még tovább és úgy egy negyed óra múlva egyszercsak felugrik a Nóra kocsijának a motorháztetejére az állat. Ilyen menyétszerű izé volt, szerintem konkrétan egy nyest volt az, mert itt a nyestről szóló Wikipédiás szócikk képén levő lény pont ugyanúgy néz ki. Na és így nézünk bután, hogy hát ez meg? A nyest meg nem zavartatta magát, hogy ott ülünk a kocsiban egy kicsit szaglászott a motorháztetőn aztán leugrott a másik oldalon és elfutott. Aztán így kb. 20 perc múlva – jaaaa, konkrétan elég sokáig dumáltunk :-) egyszercsak megint felugrott a lény a motorháztetőre, de most így konkrétan benézett az ablakon, mintha így megnézné, hogy “na még mindig itt vagytok?” Kicsit nézelődött aztán elhúzott. Hát mondom ilyen nincs is. De mégis volt. :-)
Holnap …. oppá, az a holnap az tulajdonképpen már ma van, na mindegy, szóval later today elmondom mostmár, hogy volt a kirándulás múlt hét vasárnap a zalaszántói sztúpához. Addig meg hallgassatok ilyen hozzávaló zenét.
A youtube-on tulajdonképpen csak a fele van az egésznek, de lehet, hogy itt emögött a link mögött megvan a fullos verzió… Mondjuk annyit elárulhatok, hogy a youtube-ról hiányzó második felében sem lesz sokkal változatosabb a szöveg. Az a furcsa viszont, hogy ha rá vagy hangolódva az ilyesmire akkor valahogy nem unalmas. :-)
04.07.09
The One With The D&D PDF Murders
A Wizards of the Coast – a subsidiary of Hasbro, Inc (NYSE: HAS), a Dungeons & Dragons szerepjáték kiadója tegnap este úgy döntött, hogy effective immediately fogták magukat és a pdf formátumban a neten megvásárolható könyveiket visszavonták az erre szakosodott netes áruházak “virtuális polcairól”. A sajtóközlemény szerint azért tették ezt, mert gonosz internetes kalózok, huligánok fúj ingyenesen elérhetővé tették ezeket a könyveket. Én úgy hallottam, persze fogalmam sincs, hogy télleg létezik-e ilyen, mert én azt se tudom hol vannak az internetnek ezek a sötét bugyrai, de szóval állítólag ez úgy ment, hogy a titkos torrent tracker ismerői összedobták a pénzt és egyből a megjelenés napján megvásárolták ezektől a netes áruházaktól az új kiadványokat egy példányban nyilván, majd pillanatok alatt megfosztották a pdf-et a vízjeles védelemtől és bumm, pár órával a megjelenés után már elérhető is volt ingyenesen az új cucc tökéletes minőségben. Na, ezt elégelte meg a Wizards of the Coast és a pdf-ek bevonása mellett 8 magánszemélyt be is pereltek, akik vélelmezhetően ezeknek a gonosz torrent trackereknek az üzemeltetői. Az hagyján, hogy bevonták a pdf-eket, de ráadásul még az is van, hogy a már megvásárolt pdf-eket sem lehet ezentúl majd letölteni. Érted, akik legálisan megvették a könyvet digitalizált változatban, azok sem férhetnek ezentúl hozzá a tartalomhoz, amiért pénzt fizettek. Ha véletlenül elvesztik a megvásárolt pdf-et mondjuk mert beszarik a számítógépükben a vinyó, akkor így jártak, hiába fizettek értük akár több száz dollárt, viszlát, többet nem tudják letölteni. A könyvkalózkodást pedig ez a dolog kábé annyira fogja visszavetni, mintha mondjuk egy vékony faággal próbálnánk elgáncsolni egy elefántot. Annyi fog történni, hogy a kalózok visszatérnek a régi módszerhez (persze erről is csak úgy hallomásból van tudomásom), egyszerűen megveszik majd a könyvet és beszkennelik. Annyi lesz, hogy pár óra helyett mondjuk pár nap lesz az áfutási idő a megjelenéstől számítva. Tehát a kalózkodást ezzel nem szüntették meg. Az eddig legálisan vásárlók pedig már megszokták a pdf-ek nyújtotta kényelmet és mit fognak csinálni, ha nem tudnak hozzájutni legálisan? Elmennek a legközelebbi torrent trackerre és szépen letöltik ingyenesen. Vagyis a WOTC ezzel a lépésével nemhogy visszavetette a kalózkodást, hanem még jobban népszerűsítette. Saját magukat lőtték lábon. A legális vásárlók dühkitöréseivel már tele vannak a szerepjátékos “szakmai” fórumok, de egyáltalán nem a kalózokra dühösek, hanem a Wizards of the Coastra. Én azt hiszem itt lenne az ideje annak, hogy a cégek kezdjék el elfogadni, hogy a kalózkodás ellen egész egyszerűen nem lehet fellépni, kizárt dolog, hogy huzamosabb ideig el lehessen nyomni. Szóval szerintem a helyes hozzáállás az lenne, ha a cégek egyszerűen lenyelnék a békát és elkönyvelnék a kalózkodásból származó kárukat a szokásos üzletmenethez tartozó előre tervezhető költségként. De ilyen dilettáns megoldást, mint amit most a WOTC csinált semmiképpen sem szabadna megengedni maguknak.
04.06.09
The One With The Dickhead
Nah, mostmár így a reggeli rántotthúsos szendvics után tudok higgadtan fogalmazni a történtekről. Tehát. Az Albavolán ZRt. összes kibaszott dolgozója menjen a kibaszott édes jó kurva anyjába vagy a halál faszára csaposnak, bazdmeg! Azzal kezdődik, hogy beálltam a sorba bérletet venni. Megszámoltam és több mint 50-en álltak a sorban, vágod? 7:10-kor álltam be a sorba és a bérletemet 7:33-kor kaptam kézhez. Megyek a 38-as buszra, éppenhogy felszállok, leülök már indul is, 7:34-kor a 7:35-ös indulási időpont helyett, csóró diák az anyukájával aki mögöttem állt a sorban tuti megszopta, pedig ott izgultak már vagy 10 perce, hogy eléri-e a gyerek a buszt. Na mindegy. Egyszercsak jön az ellenőr bácsi, akiről nemsokára kiderül, hogy egy igazi F.A.S.Z.F.E.J. (Felügyeletre és Alkudozásra SZabadalmaztatott Feljavított Erőszakos Járőr) csak olvassátok tovább ezt a blogbejegyzést és mindjárt meglátjátok. Mutatom neki a frissen vásárolt bérletemet. Nézi erősen és ezt mondja a szájával: “Ezen nincs rajta az igazolványszám.” Mondom “igen, most vettem”. Azt mondja: “hát ez akkor 220 forint lesz és ez mindig is így lesz a jövőben is, mert az igazolványszámot azonnal rá kell írni a vásárlás után”. Elgondolkodtam egy pillanatra, hogy a 220 forintot egy húszezressel fizetem ki a faszfejnek, hogy érezze a törődést, de aztán úgy döntöttem én nem süllyedek le az ő faszfejségi szintjére. De érted az a gáz, hogy mindig rá szoktam írni a kibaszott igazolványszámot a kurva bérletre, hát én kérek elnézést, hogy a vásárlás után épphogy elértem a buszt és nem az volt az első, hogy a kurva táskámban kutassak egy nyomoronc toll után. Mer érted, ha a feltételezhető vásárlás után 3 nappal kap el, akkor oké, akkor én vagyok a fasz, mert lett volna időm ráírni, de ilyet, hogy akkor szopatják az ellenőrök a jónépet, amikor valószínűleg legtöbben vesznek bérletet és nyilván nagy lesz a fogás, hát ez szerintem tök geciség, ez már a legalja.
04.05.09
The One With The Group Meditation
Aztánmeg úgy alakult, hogy Nóra közreműködésével egyszercsak a múlt szombaton egy ilyen csoportos meditáción voltam. A csoportos meditáció olyan, hogy 10 ember leül egy körbe és az egyik mondja, hogy mit csinálunk és a többiek azt csinálják, szóval olyan mint egy tornaóra, mínusz izomláz, körbe-körbe futkározás, fekvőtámasz, húzódzkodás, stb. Mindezek helyett viszont van csakralégzés, om mani padme hum mantra mondás, szivárványfény meditáció és egy ilyen befejező meditáció. Az egész móka mintegy 3 órán át tart és a meditációk szüneteiben mind a 10 ember elmondja a tapasztalatait. Ezen a szeánszon amiről beszélek a 10 emberből 3 újonc volt, az egyik noob voltam én. Ígyhát a bemutatkozásokkal kezdtünk. Na ott egyből kiderült, hogy én vagyok a kakukktojás, mert mindenki azzal kezdte a mondókáját, hogy: „XY vagyok, én a reikivel kezdtem, aztán jött ez és ez és ez és ez, meg még egy kis az is” aztán amikor rám került a sor én mondtam, hogy én nem kezdtem a reikivel, sőt semmivel sem kezdtem, csak olvasok egy ilyen buddhizmusos könyvet és kiváncsi vagyok. Az ember, aki vezette a meditációt, akit nevezzünk az egyszerűség és az anonimitás kedvéért mondjuk Jancsinak, azt mondta, hogy úgy van ez, hogy 90%-a az embereknek úgy kerül ebbe a csapatba, hogy valami problémája van, például egy betegség vagy ilyesmi és csak 10% az aki pedig szimplán kiváncsiságból érkezik. Ahamm, mondtam én, hogy kakukktojás vagyok. A bemutatkozások után a Jancsi mondott egy pár szót általánosan a meditációról és aztán azt mondta, hogy akkor egy ilyen „csakralégzéses meditációval kezdünk, gondolom mindenki tudja mik azok a csakrák és hol vannak, vagy esetleg mondjak róluk pár szót?” Mondtam, hogy hááát az lehet, hogy nem ártana. Ígyhát kaptunk egy jó adag bevezetőt a csakrákról és ezek után már nekiláthattunk a tényleges szeánsznak. Először el kellett képzelni egy folyót, amibe beledobunk mindenféle gondolatot, amik épp foglalkoztatnak, utána meg egy tengerpartot, ahol épp kel fel a nap és melegít minket. Hát engem nem melegített a nap viszont a tengerpartra egyből beugrott egy pár évvel ezelőtti reggel képe, amikor is egy velencei kirándulás során reggel lementünk egy ilyen tengerpartra. A csakralégzéses meditáció olyan volt, hogy el kellett képzelni, hogy az egyik csakrádon keresztül szívod be a levegőt és az orrodon fújod ki, aztán ugyanezt úgy, hogy a beszívott levegő végigmegy az összes csakrádon és a fejed tetején jön ki, utána pedig úgy, hogy bejön a levegő a csakrádon és a csakra hátsó oldalán távozik belőled. És így szépen végigmentünk mind a 7 csakrán. Aztán amikor ezzel megvoltunk, el kellett képzelni egy sárga gömböt, ami így végigment az összes csakránkon szép lassan és utána kijött a fejünkön és szétfolyt rajtunk. Na nekem ez szerintem nem nagyon sikerült, mert tulajdonképpen nem éreztem semmi különöset és a sárga gömb se nagyon akart megjelenni a lelki szemeim előtt, ígyhát csak úgy elbambultam egy ilyen sötét ürességben és aztán egyszercsak az lett, hogy akkor most képzeljünk el egy rétet és keressük meg rajta a virágunkat. Na ez erősen kizökkentett a nyugis sötétségből és az első reakcióm az volt, hogy: „He? Mivan?” de aztán jó katonaként igyekeztem követni az utasítást, de nem nagyon sikerült felidéznem egy rétet, virágot meg pláne nem, csak valami piros folt jött elő, aztán azt kineveztem virágnak. De itt még nem ért véget a dolog, a Jancsi azt mondta, hogy most kérdezzük meg a virágunktól, hogy mit szeretne. Az én virágom is kért valamit, de nem mondom meg, hogy mit, hadd furdalja az oldalatokat a kíváncsiság. Viszont azt megmondom, hogy egyből azzal reagáltam a virág kérésére, hogy: „Azt nem kapsz”. És akkor erre valószínűleg besértődött a virág, mert még az a kis piros folt is eltűnt, amit virágnak neveztem ki, rét meg talán nem is volt egyáltalán. Csak egy nagy sötétség maradt utána. Aztán ezzel vége is lett az első meditációnak és jött az a kör, hogy na akkor kinek milyen tapasztalatai voltak. Engem hagyott a Jancsi utoljára és én mondtam, hogy hát az a légzéses dolog nem igazán sikerült, de azt mondta, hogy nem baj és rákérdezett a virágra, hogy mit kért és megmondtam és utána azt is megmondtam, hogy azt mondtam neki, hogy „Azt nem kapsz” és ezen a többi kilenc ember örvendezett vala és nagy röhögés vala. A Jancsi mondta, hogy a virág az tulajdonképpen mi magunk vagyunk és megkérdezte, hogy büntetem-e magam valamiért, de azt mondtam, hogy nem tudom mert, hogy ez így is van, nem tudom. A virágos részt először azt hiszem el akartam hallgatni, de valahogy ez a Jancsi olyan ember, hogy hát nem igazán akarsz neki hazudni, meg elhallgatni előle dolgokat, pedig elsőre tök hétköznapi embernek tűnik, semmi misztikus nincs benne. Na mindegy, de olyan érzésem volt, amikor rákérdezett, hogy tulajdonképpen ő már tudja is a választ, tehát felesleges megpróbálni elhallgatni előle a dolgokat. Rövid szünet volt és utána a következő meditáció az om mani padme hum mantra volt. A Jancsi azt mondta róla, hogy ez egy nagyon jelentős mantra, ami a létezés hat birodalmában szenvedő lényeknek a segítségére tud lenni. Az volt a mondás, hogy egy cd-ről fog menni egy ilyen éneklés és aki akarja az énekelje együtt a többiekkel, és minél többen éneklik annál királyabb lesz a hatása, mert állítólag ha például 10-en együtt mondják ezt a mantrát, akkor nem tízszeres lesz a hatása, hanem hatványozódik. Na mondom az kizárt dolog, hogy én ezt így énekelgessem, de aztán ilyen furcsa dolog történt, mert amikor így elkezdődött a zene, egy rövid idő után tök ráhangolódik az ember és egyszercsak egy olyan érzésem volt, hogy én ezt nem először csinálom, aztán amikor a második éneklési sorozat volt (mert ez úgy volt, hogy négy ilyen „blokkban” volt a zene, tehát éneklés, aztán zene, éneklés nélkül, megint egy éneklős blokk és így tovább) akkor én is simán bekapcsolódtam. Egyébként tök dallamos volt az egész, szóval pillanatok alatt meg lehetett tanulni. És akkor így az egész móka közepe táján egyszercsak beugrott egy olyan érzés, hogy baszki ez tényleg segít valamilyen szinten mindenkinek aki itt szívja a méteres kékerest a Földön, meg úgy egyáltalán bárhol is legyen a világban. Aztánmeg egyszercsak a „lelki szemeimmel” láttam, hogy a meditáló emberek a szobában így egy kört alkotnak és egy fehér fény köti össze őket. Az om mani padme hum meditáció után nem volt szünet, hanem egyből egy ilyen szivárvány meditáció volt, el kellett képzelni egy szivárványt ahogy belénk sugárzik aztán így kisugárzik belőlünk és így szétterül a szobában, meg az egész Földön. Hááát nekem ez megintcsak nem nagyon sikerült azt hiszem, bár egy pillanatra mintha beugrott volna egy jelenet a Forrest Gumpból, amikor Forrest a nagy futását csinálja éppen és ott van egy jelenet amikor a háttérben egy óóóóóóriási szivárvány látszik. A szivárványos meditálás után a tapasztalatok megbeszélésekor mondtam is, hogy nekem a két meditáció közül szerintem inkább az om mani padme hum „sikerült” és mikor elmondtam, hogy milyen dolgok „ugrottak be” közben, akkor mondta a Jancsi, hogy na, az tök jó, hogy láttam ezt a kört, ami összekötötte az embereket. Na és itt egyébként megerősödött bennem az a gondolat, hogy az ember tudhat valamit, mert így azt mondta, hogy meditálás közben „belenéztem a három új ember filmjébe”… Interesting. Na és ezután már csak egy meditáció volt, körben le kellett ülni és megfogni a mellettünk ülők kezét és elképzelni, hogy egy fehér fénnyel teli kört alkotunk és oda bele kellett képzelni olyan embereket, akik jót tettek velünk, meg akiket szeretünk. Aztán olyanokat kellett a körbe képzelni, akiket kevésbé kedvelünk. Na és itt egy kis problémába ütköztem, mert egyszerűen nem bírtam olyan embert találni az adatbázisban, akivel problémáim lennének, vagy különösebben ellenszenvvel viseltetnék iránta. Na és ezzel így véget is ért a meditáció, bár az este még nem ért véget, mert utána még hajnali fél kettőig tartott, amíg beszámoltam mindenről a Nórának, meg dumáltunk mindenféle dolgokról, szóóóval ez egy elég hosszú szombat este volt, de hát egyszer-egyszer belefér egy ilyen is, hát nem?
04.04.09
The One Where Heaven Has a Hardware Problem
Jajj hát azt olvasom, hogy a Terminátor sorozatnak elég gyér a nézettsége, szóval eléggé esélyes, hogy kinyírják, amit remélem valahogy mégiscsak meg fog úszni a sorozat, mert hát a mai részben is mekkora duma volt már, mutatom:
John Henry (Terminator Model 888): – Az emberi agy egy csodálatos számítógép. Tiszta órajel sebessége 20 milliárd számítás másodpercenként. Tárolási kapacitása lényegében végtelen. De van egy hibája.
Agent James Ellison: – Mi volna az?
John Henry: – Nem lehet sehova letölteni, amikor meghaltok.
Agent James Ellison: – Bizony nem.
John Henry: – A Bibliátok ezt a problémát a mennyország fogalmának bevezetésével oldja meg.
Agent James Ellison: – Igen.
John Henry: – Több milliárd lélek, testek nélkül.
Agent James Ellison: – Úgy van.
John Henry: – És lám, milyen sok gépre van szükség egyszerűen ahhoz is, hogy feldolgozzatok egyetlen lényt, akit John Henrynek neveztek.
Agent James Ellison: – Ez igaz.
John Henry: – Lehetséges, hogy a mennyországnak van egy kis hardware problémája.
