05.26.08
The One With The Farewell
Nah, pénteken mondtuk a Tomcsinak, hogy Ön a leggyengébb láncszem viszlát, tettük mindezt egy kerti party keretében a volt főnököm kertjében. Bizony mondom néktek, hogy mindenféle túlzás nélkül állítható, hogy a gyár legjobb kollektívájának tagja vagyok, ami azért nem rossz dolog, hiszen jelentős mennyiségű időt tölt az ember a munkahelyén élete során, nem mindegy hát, hogy ezt milyen társaságban teszi.
Aztán ma meg ebédnél megyek fel a lifttel és mondja a pénztárosunk szomorkás hangon, hogy “nah, elment a haverod mi?” és én meg mondtam vidáman, hogy “hát bizony, péntek volt az utolsó nap”. És így visszakérdezett, hogy “de azért te is sajnálod, nem? hát jó haverok voltatok, nem?” És erre meg mondtam, hogy “persze, dehát egy barátságnak attól még nem kell megszakadnia, hogy az ember másik helyen dolgozik”. És lett nagy bólogatás és értő szemvillanás. És lett este és lett reggel és láttuk, hogy ez így jó. Szóval én nem búcsúzok el Tomcsi nevű ex-kollegámtól, csak azt kívánom neki, hogy Neptunus, a tenger és a hajósok istene kísérje figyelemmel hajóját, mert eléggé biztos vagyok benne, hogy attól, hogy elhajózik most más vizekre még biztosan fogunk együtt a jövőben is néha-néha félrészegen, vagy tán teljesen részegen is egy tábortűzbe bámulni mondjuk egy bulihordó szétrobbant maradványai fölött. So Godspeed Captain Tomcsi, Godspeed!
