04.07.08

The One With The 3,5 km Hike

Posted in Personal at 12:29 by rpotor

Úgy volt az Őriszentpéterre tett látogatás, hogy pénteken 11-kor elindultam Győrbe egy busszal. Mondom ó, teljesen jó idő van, fölösleges kabátot vinni, simán elég a pulóver is. Aztán úgy fél úton Győr felé, már ebben nem voltam olyan biztos, mert egyre jobban sötétedett az ég. Ígyaztán amikor landoltam a győri autóbuszállomáson, Zoltán barátomat azzal fogadtam, hogy csak kéne vennem egy kabát. Ez később így is lett, mint majd látni fogjátok, deviszont előbb beültünk a Pizza Hutba, egy jó pizzára. A Pizza Hutban én egyszer ettem eddig ésakkor ilyen olajban tocsogó valamit adtak, akkor került feketelistára. Viszont most egy kimondottan frankó pizzát adtak, úgyhogy ezennel kihúzzuk a Pizza Hut nevét a feketelistáról és totális amnesztiát kap. A Pizza Hut után a Patio cukrászdát támadtuk meg, ami egy teljesen kulturált hely, kicsit kilógtunk a sorból utazótáskával felpakolva. Zoltán barátomnak itt felszolgálták a helyi specialitást, a citrommal ízesített somlóit. Zsuzsa szerint viszont ez a somlói leginkább romlott volt. Így elit hely ide vagy oda, Zoli inkább nem kérte. A helyette választott torta se volt az igazi, úgyhogy – bár a nekem felszolgált Eszterházy torta teljesen jó volt – biztos ami biztos azt javaslom tisztelthölgyeimésuraimkedvesbarátaim, hogy ha nem muszáj, ne menjetek a győri Patio cukrászdába.

A finom édességek után a győri Árkádot céloztuk meg, mint kabátvásárlásra vélhetően alkalmas helyet. Zoltán barátom rámnézett és közölte, hogy így napszemüvegben és utazótáskával a kezemben simán el tudja képzelni rólam, hogy abban a táskában egy mesterlövészpuska lapul. Nem tagadtam, de nem is erősítettem meg a feltételezés helyességét. Lézengtünk erre s arra az Árkádban, de azért 30 kHUF-ot nem nagyon akartam kipengetni egy kabátért, így olcsóbb megoldások után néztünk. Megcéloztuk a Hervist, ami jó nagy, ott biztos lesz vékony kabát! Nosza! Átléptem a fémdetektoros kapun és bip-bip-bip-bip. Ööö, neeeeem én biztos, hogy rendesen becsomagoltam a puskát az árnyékoló zacskóba… vagy csak akartam? Oda is pattant rögtön egy biztonsági őr és mondta, hogy akkor most szépen egyesével menjünk át a kapun. Átmentem szép lassan, csak semmi hirtelen mozdulat, ésssss bip-bip-bip-bip-bip. Oooooké, hát lebuktam, nah. Kérdezte az ember, hogy vettünk-e bármit is az Árkádban, esetleg egy memóriakártyát, vagy egyéb műszaki cikket, dehát mondtam, hogy nem, ez az első bolt amibe bejöttünk. Felkészültem rá, hogy a következő mondat az lesz, hogy “kérem kövessen a biztonsági irodába”. De nem! Azt mondta az ember, hogy jó, hát menjünk be, de hagyjam ott mellette a táskát. Így tettünk, de most komolyan, mi van ha mondjuk egy bomba lett volna benne? Szerintem tök felelőtlenül járt el a biztonsági őr, mindenképp át kellett volna néznie a táskámat. Na mindegy, a Hervisben nem volt rendes kabát, úgyhogy eljöttünk, de biztos ami biztos a táskámat beraktuk egy ilyen értékmegőrzőbe. Igaz, hogy az kizárólag a Saturn vásárlói részére volt fenntartva, dehát ne akadjunk fenn minden apróságon. A C&A volt a következő bolt amit megnéztünk és itt volt is kabát, amit 10 ezer jó magyar forintért oda is adtak. Nem alkudtunk, kifizettem azt kész.

A tervezett délután 3 órai indulás megcsúszott egy picit és olyan háromnegyed hat lett belőle, de végülis ez nem zavart senkit. Mintegy 12-en indultunk útnak három kocsival és olyan fél tíz körül érkeztünk meg Őriszentpéterre, de előbb Szombathelyen megálltunk a Tesconál és egy kisebb Vöröskeresztes segélyszállítmánynak megfelelő mennyiségű kaját vettünk, amiből számításaim szerint hetekig kihúztuk volna, ha mondjuk hirtelen leesett volna a hó és elzáródtunk volna a külvilágtól. A Dominó Turistaszállóra mentünk egyébként, ami egy teljesen kultúrált hely volt, beköltöztünk, vacsora, egy kis tea, mutatom

aztán máris hajnali fél egy lett és kezdtek elszivárogni az emberek a házból, úgyhogy villanyoltást vezényeltünk. Reggel csináltam néhány képet a helyről, ilyen volt e, mutatom:







Aztán lassan mindenki felébredt és irányt vettünk Szalafő felé. Úgy volt a terv, hogy szépen átsétálunk oda aztán valami étteremben megebédelünk és akkor az jó lesz. Ennek megfelelően nem vittem magammal se kaját, se kólát, és majd látni fogjátok, hogy ez csúnya felelőtlenség volt részemről. De ekkor még ezt nem tudtam. Az Őrségben az utakat tanösvényeknek nevezik, minden erdei ösvény egy tanösvény, vannak rövidebbek, 300 méteresek, de vannak hosszabbak is. A 301. méter után egyértelművé vált, hogy mi egy hosszabb tanösvényt választottunk. Asszem csak egyszer fordultunk rossz irányba, de gyorsan korrigáltuk hibánkat és visszatértünk a helyes útra, ami ilyen hídnak csúfolt farönkökön át vezetett. Mintegy 6 kilométernyi tanösvény után egyszercsak elérkeztünk a Szalafő FC focipályájára. Volt mellette egy ilyen játszótér is, az ilyen volt, mutatom:

Iggen, az ott a mi csapatunk a játszótéren, senki más nem volt se közel se távol. A faluba beérve egy ígéretes „Szeszfőzde” feliratú táblát láttam meg, de ez sajnos csak a csapat egy igen csekély mértékű kisebbségének fantáziáját mozgatta meg, így inkább elindultunk éttermet keresni. Persze, hogy egy domb tetejét céloztuk meg… Felértünk és ott egy nénitől megkérdeztük, hogy merre, hogy. Mondta, hogy itt Szalafőn nincs étterem, de egy pár éve állítólag szó volt róla, hogy Pityerszeren lesz majd, esetleg menjünk oda és nézzük meg, ő úgy tudja, ott van valahol egy büfé. ….. Oooooké, itt elkönyveltem magamban, hogy hibáztam, amikor nem hoztam magammal három napi hideg élelmet és kizárt dolog, hogy a mai napon ebédhez jussunk. Visszamentünk a „Szeszfőzde” táblához és felmentünk egy másik dombra ahol egy ilyen nagy tanya volt, ahol kecskesajtot lehetett venni. A tanyákat egyébként az Őrségben portáknak hívják, akár hiszitek, akár nem, akkor is így van és kész. Sajna a kecskesajt nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, viszont mondták ott a lakók, hogy nézzük meg az állatokat, ha már ott vagyunk. Szóval ott hátrébb mentünk egy ilyen pusztába és ott elkerítve voltak ilyen kecskék, akik tök viccesen, amikor látták, hogy feléjük megyünk, mintha mágnes húzta volna őket, odatódultak a kerítéshez, szóval inkább ők néztek minket, nem mi őket, itt mutatom:

Kecskenézés után visszamentünk a portára ahol sokan ráfanyalodtak a sajtra és akik vettek, megkínálták a többieket úgyhogy én is megkóstoltam, de többet nem követek el ilyen hibát. Nemjó az a kecskesajt, higyjétek el nekem. A portán voltak ilyen padok meg asztalok és bár a kutya se kínált minket ülőhellyel, de mi azért letelepedtünk és hozzáláttunk a sajthoz. Viszont nem is érdekelte a háziakat, hogy ott vagyunk, nem mondták, hogy menjünk onnan. A portán lakó macskák viszont annál nagyobb érdeklődéssel figyelték a sajtok megjelenését. Szerencsére voltak előrelátó emberek a csapatban, akik emberi fogyasztásra alkalmas ételt is hoztak, Zoltán barátom táskájából egy csomag sajtos ropi, Zsanett táskájából pedig egy ilyen mix került elő, amiben volt perec, meg ilyen sós izék. Mindegy, kaja volt, azonnal ráraboltam. Aztán valakinek a táskájából meg kolbász meg kenyér is előkerült, abból is sikerült vételeznem, úgyhogy az éhenhalás veszélye egyelőre elhárult. Viszont kóla senkinek a hátizsákjából sem került elő, pedig szerintem elég nagy összegű jutalmat fizettem volna érte. Mindegy, nézzük meg azt a büfét felkiáltással elindultunk Pityerszer felé. Az Őrségben egyébként minden településrészt szernek hívnak, és ugyanaz a szer több különböző településen is előfordulhat. Igazából nem vágom mér jó ilyenformán kerületekre osztani egy 70-80 lakosú falut, de biztos nem véletlen ez. Szalafőről kiérve egy buszmegállót találtunk, meg is néztük mikor jön a következő busz Őriszentpéter felé. Másnap délután 3-kor… Oooooké. A buszmegálló mellett egy tábla egy teljesen sík aszfalt út felé mutatva jelezte az irányt Pityerszer felé. Egy másik tábla pedig egy jó magas dombra mutatott, közölve, hogy arra van Felsőszer. Mivel Pityerszeren van a büfé ezért világos, hogy Felsőszer felé indultunk. Természetesen egy tanösvényen, ami a tábla szerint 3,5 km hosszú volt, viszont a vége pont ott volt, ahova a buszmegállótól a sík úton indulva jutottunk volna, azaz Pityerszeren, azaz a büféhelyen. Így aztán lelkesen indultam neki az útnak. Az Őrségben a porták bejáratánál mindenhol vannak ilyen szalmabábok, amiknek a rendeltetésére nem jöttem rá, viszont a legtöbbjük úgy néz ki, mintha mattrészegen feküdnének, vagy ülnének a földön. Mutatom:

Szerintünk a mindenhol kapható tökmagolajtól állhattak be ennyire a szalmából megformált emberek, de a lányok szerint ez inkább prosztatabetegségekre jó. Háttttőkkbisssztossstuggyák.
Felsőszerről Pityerszerre úgy jut át az ember, hogy lemegy egy meredek domboldalon és amikor leér akkor felmászik egy másik meredek domboldalra ésakkor ott van Pityerszer. A két domb aljában egy kisebbfajta mocsár van, amin át lehet úszni, ha bátor vagy, vagy ki lehet kerülni, ha nem. Amikor felérsz a dombra, akkor ezt lehet látni Felsőszer felé visszanézve:

A dombtetőn egy ilyen szabadtéri múzeum van, az út túloldalán pedig valaki egy boltot vélt felfedezni, amit rögtön meg is rohamoztunk, de korai volt az öröm, mert ez egy ilyen szatócsbolt volt, fakardokat, meg bögréket lehetett venni, kólát vagy más üdítőt viszont egyáltalán nem. Volt ott egy néni, aki a szabadtéri múzeumot felügyelte és mondta, hogy étterem az van, persze, Őriszentpéteren. Kösssszi… Mindegy, útnak indultunk visszafelé azon a betonúton ami visszavitt minket a buszmegállóhoz. Zsanett útközben megtanított a fagyöngy és a kökény megkülönböztetésére, ami kétségtelenül egy hasznos tudomány, ki tudja, egyszer talán még az életemet mentheti meg, de Karácsonykor is jó lehet tudni, hogy mi micsoda.

Szalafőre visszaérve a kemény mag, 4 ember a túlélőtúrát választotta és ugyanazon az erdei úton mentek, mint amin reggel jöttünk, de a többiek inkább az aszfaltutat választották. Én ez utóbbi csoportban maradtam. Itt főleg már csak azért raktam egymás után a lábaimat, mert tudtam, hogy az út végén ott vár a kóla. Ígyhát hősiesen mentünk, csak mentünk, csak mentünk…

Mi választottunk jól szerintem, mert egy laza fél órát rávertünk az erdei csoportra, viszont nekik azért mindenképpen jár egy „Hardcore Tourist, Tanösvény Champion” kitüntetés. Számításaim szerint ezen a napon mintegy 16 kilométernyit gyalogoltunk. A Bognár Étteremben vacsoráztunk, baromi frankó hely, mindenképpen ide jöjjön mindenki, aki éhes. Este még adtunk a kultúrának, Gabesz átjött hozzánk egy üveg Metaxával, amit azért teljesen nem ittunk meg, viszont segített átvészelni azt a hitványságot, amit a tévében néztünk. Ez nem volt más, mint a Kiválasztott című alkotás. Ez egy ilyen tehetségkutató műsor, amiben Uri Geller utódját keresik. Érted? Uri Geller utódját keresik. És ezt emberek nézik. Ezt a műsort vannak emberek akik megnézik. Döbbenetes komolyan mondom. Ez úgy lehet szerintem, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetemen ha valaki megbukik egy színészvizsgán vagy ilyesmin, akkor büntetőfeladatként beküldik egy ilyen műsorba, hogy játsszon el egy ilyen mágust, vagy gurut, vagy kardnyelőt vagy mittudomén. Este 10 körül vetettünk véget ennek az önkínzásnak.

Vasárnap reggel fél tizenegyre sikerült kiköltöznünk a házakból, és irányt vettünk Magyarszombatfa felé. Ahol egy fazekas múzeumot akartunk megnézni. Magyarszombatfán egyébként mindenki fazekas, de komolyan mondom, végigmész az utcán és minden kapura ki van írva, hogy „X.Y., fazekas”. A múzeumot azt nem találtuk, vagy nem tudom mi volt, de viszont mindegyik fazekashoz betértünk. Az egyiknél vettem egy gombát és két felespoharat. Így néznek ki, mutatom:

A fazekasok faluja után elindultunk Velemérre természetesen egy tanösvényen. Ez is 3,5 km hosszú volt. Felállítottuk az axiómát miszerint az Őrségben két pont között mindig 3,5 km a távolság. Itt is eltévedtünk egyszer, de csak egy kicsit, hamar rátaláltunk a helyes útra. Veleméren először egy ilyen habán fazekashoz mentünk be, aki mesélt nekünk arról, hogy kik voltak azok a habánok, meg miket csináltak, frankó kiselőadást tartott. Gondoltam tök gáz lesz ezekután elköszönni és vásárlás nélkül továbbállni, de szerencsére Zoltán barátom felesége, Zsuzsa egyszercsak beleszeretett egy ilyen tükörbe és azt bumm meg is vették, úgyhogy ezzel kifizettük a kiselőadást. Mentünk még úgy 100 kilométert és egyszercsak ott volt előttünk egy templom. Ilyen volt:

Egy néni volt ott, aki behívott minket a templomba, leültetett minket a padokra és elmesélte, hogy ez Magyarország 7 legrégebbi temploma közül, az egyik. 1277-ben épült, 1370 körül pedig az egész templomot kívül belül egy festő telefestette freskókkal. És az a különlegessége a templomnak, hogy az ablakokon bejövő napfény az évszaktól függően más más alakokat világít meg a templom falán. Sajna a freskók nagyrésze az leázott a falakról mert hosszú ideig nem volt teteje a templomnak, deviszont valami régi leírásban megvan frankón, hogy kik voltak ábrázolva a festményeken. Állítólag 2006-ban egy dokumentumfilmet is készítettek ezekről a furcsa fényjelenségekről. Jó, mi?

Eddigre már olyan délután 3 óra volt és kezdtünk éhesek lenni. A néni szerint Szentgyörgyvölgyben van egy étterem a Gó-Na szabadidőközpontban. Nincs messze, kb. 3,5 km az egész. Tibi nem jött velünk Velemérre, hanem Magyarszombatfán maradt az egyik kocsiban amíg mi a tanösvényeken bolyongtunk és ez hamarosan kiderül majd, hogy remek döntés volt. A templom előtt kupaktanácsot tartottunk, hogy menjünk-e kocsikkal, vagy sétáljunk inkább. Sétáltunk inkább, Tibi meg előrement kocsival kikémlelni a helyet. Mentünk az aszfaltozott tanösvényen 3,5 kilométert és tényleg elértünk Szentgyörgyvölgybe a szabadidőközponthoz. Arra számítottunk, hogy Tibi már egy hideg sört kortyolgatva vár minket az étteremben, de nem, ott volt a kocsiban az árnyékot adó fák alatt. Besétáltunk a szabadidőközpontba, láttuk az „Étterem” feliratot, megcéloztuk az ajtót ésakkor kilépett egy másik ajtón egy néni és megkérdezte mi járatban vagyunk. És mondtuk, hogy az étterembe jönnénk, ebédelni szeretnénk. „Május 1-én nyitunk” – mondta a néni. Oooooooké. Miután konstatáltuk, hogy akkor most potyára jöttünk 3,5 kilométert egyszerűen leültünk a szabadidőközpont előtt és a Tibi kocsijával elküldtük a sofőröket a kocsikért. Szerintem nem csak nekem lett ezen a ponton elegem a tanösvényekből és a túrázásból. Saccra úgy egy 10-es megvolt ezen a napon is.

Visszatértünk Őriszentpéterre és még egy hibát elkövettünk, ugyanis nem a Bognár Étterembe mentünk, hanem egy másikba, ööö, igazából annak nem emlékszem a nevére. Itt egyrészt marha lassan hozták ki a kaját, másrészt valakinek zöld színű sajtot hoztak, amiből érthető okokból inkább nem kért. Nekem szerencsém volt, semmi baja nem volt a kajámnak. A vacsorába nyúló ebéd után este 6 körül indultunk vissza Győrbe. Még pont megcsíptünk Gabesszel és Örsivel egy jó hosszú Daciát, ami elvitt minket Kelenföldre, igaz, hogy végig álltunk. Ott álltunk tehát két kocsi között érted a peronon, amikor úgy 10 perc múlva egyszercsak jött a kaller egy ilyen szakállas bácsi, aki szerintem valahogy megihatta a szombat estéről maradt Metaxánkat. Ahogy ott fordult, hogy megnézze Örsi jegyét, kinyílt mögöttem a két kocsit elválasztó ajtó, mire a bácsi sokat sejtetően elmagyarázta, hogy fotocellás ajtó, a legkisebb mozdulatra is kinyílik. Majd a jegykezelés után ezt demonstrálni is kívánta és elhúzta a kezét a fotocellás érzékelő előtt: „Látják?” Nem láttuk, mert az ajtó persze ebben a pillanatban megmakacsolta magát és nem nyílt ki, csak miután a kallerbácsi határozottan elindult felé. Kérdésre válaszolva még azt is mondta, hogy itt ebben a kocsiban ami előtt állunk van három hely. Nosza, végigmentünk a kocsin, de nem volt hely, így megálltunk a másik végén a peronon. Itt észleltük, hogy ezután már csak a mozdony következik. Feltettem a kérdést, hogy dehátakkor eddig hol volt a kaller, a mozdonyból csak nem mászhatott át. Megegyeztünk, hogy valószínűleg egy szellemkalauzt láttunk, aki talán ezen a vonaton halt meg úgy, hogy részegen egy fotocellás ajtó közé szorult, vagy ilyesmi. De persze az is lehet, hogy ezen a ponton már elég fáradtak voltunk…

Összességében azért természetesen teljesen jó volt a hétvége, a fáradalmakat majd kiheverjük, és 400 év múlva már úgyse emlékszünk majd rá, hogy mennyit szívtunk a tanösvényeken.

Permalink