01.07.08

The One With The Dolphins And Suricates

Posted in Personal at 10:38 by rpotor

És most következik Zoltán barátom házasságkötésének hivatalos krónikája úgy, ahogy az volt anno domini V Januarius MMVIII. Elvira ítélete szerint a 8:42-es vonattal kellett megcéloznom Budapestet ha rohanás nélkül akartam a Keletibe érni. Negyed 11-kor tehát már ott is voltam. A Csárdás EC indulásáig hátralevő egy órában kerestem egy büfét először is. Én egy egészen egyszerű szendvicset akartam venni, de kérlekszépen a Keletiben szinte csak óriás szendvicseket áruló büfék vannak. De azért végül találtam egy viszonylag korrekt méretű kisbécsis szendvicset, arra esett a választásom. Nemsokára kiderül majd, hogy ez hibás választás volt. Büfék közti bolyongásom közben egyszercsak odalépett mellém egy néger és mondott valamit, szerintem valami dél-amerikai vagy délnyugat-európai nyelven. Megpróbáltam vele angolul zöldágra vergődni, de az ember csak a fejét rázta és megismételte a furcsa nyelvén a kérdését. De sajna az elmúlt fél percben továbbra sem tanultam meg az ő nyelvén beszélni, így széttártam a kezem jelezvén, hogy itt zsákutcába futottunk. Biztos ami biztos elküldtem az információs ablakhoz, mert sosem lehet tudni, lehet, hogy aznap pont egy olyan ember volt ott szolgálatban aki beszél az ő nyelvén is. Erre persze kalkulációim szerint az esély mindössze 1:85679555 volt, dehát például egy royal flush-re is kicsi az esély a pókerben, mégis előfordul néha. Ezekután irányt vettem a 4-es vágány felé. Útközben volt egy ilyen pogácsaárus, tehát vettem pogácsát a kisbécsis mellé. Megkóstoltam az egyiket, szerintem még tavaly sütötték. Mondom nembaj, még ittvan a szendvics, az tuti jobb lesz. Letáboroztam a 4-es vágány végén és vártam, hogy jöjjön a jegyem. Azért ott még persze nem tartunk, hogy a vonatjegyek lábat növesztettek volna és odasétálnának a kedves utashoz, deviszont ha az embernek van egy Zita nevű hölgyismerőse, aki van olyan rendes, hogy pár nappal az utazás előtt felhívja és megkérdezi, hogy nem akarok-e az ő csapatukkal utazni és ehhez még a jegyet is biztosítja, noshát egy ilyen kérdésre az ember természetesen nem mond nemet. Szóval ott nézek ki a fejemből a 4-es vágány végén, amikor befut Gabesz. Ő is jegy nélkül jött, az ő jegyét Tozsó barátunk hozta. Ígyhát mostmár ketten voltunk Gabesszal de még mindig volt vagy 30 perc a vonat indulásáig. Itt határoztam el, hogy benyomom a szendvicsemet, azér mégse má’ a vonaton együnk má’. Egy 10-es skálán egy jó erős 1-es alá minősítést kapna a szendvics. Oooooké, mentális jegyzet: A Keleti pályaudvaron soha nem vásárolunk élelmiszert. Nem sokkal azután, hogy a szendvics megmaradt egynegyed része a közeli kuka alján landolt egyszercsak Gabesz rámutat egy leányra és azt mondja, hogy: “Te ez nem az Adri volt?” Gyorsan átfutottam a mission plant és mondtam a Gabesznek, hogy szerintem nem, mert a tervek szerint együtt jönnek a Zitával. Néhány perc múlva majd megtudjuk, hogy Gabesznek volt igaza, ööö, énkérekelnézést Adri. Ekkor olyan 20 perc volt még hátra a vonat hivatalos indulásáig és ez volt az a pillanat, amikor Tozsóék felhívták a Gabeszt, hogy hol vagyunk. Én simán azt hittem, hogy kiválasztottuk azt a pontot, ahonnan egyszerűen minden embert szemmel tarthatunk aki a 4-es vágány felé jön. De nem, Tozsó és barátnője valahonnan egy egészen más irányból jöttek. Miután szerencsésen egyesítettük erőinket, felmerült a kérdés, hogy oké, de hol van Zita? Ekkor már csak 15 perc volt hátra a vonat indulásáig. Miközben felhívtam, hogy megtudakoljam tőle merre jár, egyszercsak megint elment mellettünk Adri, aki itt már nekem is gyanús volt. Zita mint kiderült ebben a pillanatban a Blahán tartózkodott, de mondta, hogy amíg odaér hozzánk addig csapódjunk hozzá Adrihoz, aki már ott bolyong az állomáson. Ez így is történt végül. Mindannyian mély egyetértésben voltunk abban a kérdésben, hogy Zita megérkezése hááááát, elég szoros lesz, de Adri megnyugtatott minket, hogy ez Zitánál teljesen normális s.o.p. és simán időben ideér majd. Tozsóék lehet, hogy ebben nem voltak teljesen biztosak, mert ezen a ponton felszálltak a vonatra ülőhelyet keresni. A “jegyem” végül egy kicsit kifulladva, de valóban megérkezett olyan 11 óra magasságában, amikor már csak 10 percünk volt az indulásig. A csapat létszám ígyhát teljes lett, úgyhogy mi is elindultunk ülőhelyet keresni. Gabesz valahol lemaradt, hogy megkeresse Tozsóékat, én pedig maradtam a lányokkal. A nemzetközi vonat olyan, hogy az ülések felett ilyen kis sárga cédulák jelzik a foglalt helyek számát. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a Zita megkérdezte egy utastól, hogy mi is a helyzet. Ezekszerint nem csak én nem utaztam még nemzetközi gyorssal. Az utolsó kocsiban találtunk végül három helyet. Indulás előtt pár perccel egyszercsak felszállt két rendőr. Ezmilyenmár, hogy a nemzetközi vonatok rendőrkísérettel mennek? A vonat télleg gyors volt, megállt Kelenföldön és Győrben. Csak így egyszerűen. Budapest - Győr 1 óra 26 perc, szevasz, a személyvonat kábé ennyi idő alatt ér Fehérvárról Pestre. A vonatút alatt megtudtam, hogy például Zita munkahelyén lehet csocsózni. Vágod? Csocsózni! Tehát meg van mondva az embereknek, hogy ha frankón állsz a munkáddal, akkor persze, nyugodtan menj le munkaidőben egy parti csocsóra. Eszemmegáll. Amerikai cég természetesen. Nem, nem mondom meg melyik. Győrben egy kis taktikai szünet következett a vasútállomáson míg Zita kiderítette, hogy merre kell mennünk, és többé-kevésbé simán el is találtunk a házasságkötő helyhez, aaaa Zichy palotához? Asszem palota, na mindegy, a Zichy az biztos. Ekkor még 2 és fél óránk volt az eseményig, ígyhát irányt vettünk az útközben látott McDonald’s felé. A csapat itt megint kétfelé szakadt, mert Tozsóék Gabesszel a Pizza Hut mellett döntöttek. A Pizza Hutról nekem egy olajtól tocsogó pizza jut eszembe, amit a fehérvári Pizza Hutban ettem. Tudjátok milyen egy olajtól tocsogó pizza? Nemjó. Ígyhát én is a McDonald’s-re szavaztam. Különben is lógtam még Zitának a vonatjegy árával, amit mégse kellett volna azért az esküvő alatt rendezni, éééérted? Stop. Reality check. Szerintem ha statisztikát készítünk az összes blogbejegyzésre vonatkozóan az egy blogbejegyzésben előforduló egyazon női nevek előfordulási gyakoriságáról akkor ez a bejegyzés nyer a Zita névvel és természetesen annak ragozott alakjaival. Nade, ne ragadjunk le ilyen furcsaságoknál szerintem. A Meki simán jó választás volt, ott nem lehet a kajában csalódni, pontosan ugyanazt kapod mint Fehérváron. Ja és azt képzeljétek el, hogy volt még benne egy könyvesbolt is. Érted, egy könyvesbolt. A Mekiben. Oooké. Azt már nem pontosan tudom, hogy hogyan jutottunk el odáig, de kaja közben megtárgyaltuk a delfinek alvási szokásait és a szurikáták intelligenciaszintjét is. Ezek a témák azért szerintem elég komoly eséllyel pályáznának dobogós helyre mondjuk egy Weirdest Conversation Topics In A McDonald’s versenyen. Az egyéb kivesézett témák közé tartozik Zita munkahelye környékén az étkezési lehetőségek kimerítő felsorolása, a szingli konyhák menüjének (zacskós rizs és fagyasztott pulykamell, szevassssztok) kitárgyalása, mély egyetértés abban, hogy a 24 és a House, M.D. sorozatok bizony bizony igen jók, ééés a maradék 20-30 érintett témát szerintem már nem bírnám mind felsorolni, de úgy összességében teljesen jól elütöttük az időt. Mint kiderült, legalább egy blogolvasónk komolyan gondolkodik az évnyitó blogbejegyzésben a Republic együttessel kapcsolatos nyereményjáték megoldásán. Ígyhát Zitának itt egy kis segítség a megfejtéshez (hess innen Artisjus, nincs itt semmi látnivaló). A játékszabályokat egy picit módosítjuk, ettől a pillanattól kezdve csak tőle fogadjuk el a helyes megfejtést, bocs mindenkitől, aki esetleg még részt szeretett volna venni a játékban, hát majd legközelebb. A Zichy palotáig profi módon visszataláltunk, ahol már kezdett gyülekezni a nép. Úgy kb. 20 perccel az esemény előtt derült ki, hogy Zoli öccse, Robi, akinek egyébként tanúként kellett volna jelen lennie, hát valahogy nem hozta magával a személyijét és egyébként se semmilyen más iratát se. Zoltán barátom nem jött zavarba, már ki is nevezte tanújának Zsifi barátunkat, és mondtam én is, hogy nálam is van mindenféle irat, én is be tudok ugrani ha kell. Hah, nem akadunk fenn ilyen semmiségeken, mint holmi hiányzó személyi igazolvány. Viszont mire bevonultunk a házasságkötő terembe, addigra már Robi állt Zoli mögött tanúi minőségében, tehát valahogy azért csak sikerült megszerezni azt a személyit. A szokásos módon maga a ceremónia tök gyorsan lezajlott, de valahogy olyan furcsán összecsapottnak éreztem a végét, így egyszercsak az anyakönyvvezető néni felállt paff becsukta a nagy könyvét és balra el. És így néztem bután, hogy deee, én itt hiányolom a pezsgős koccintást az ifjú pár, a tanúk, a szülők és az anyakönyvvezető között, de ami még nagyobb hiány volt, hogy gyerekek bakker hol marad az első hitvesi csók? Hát ami jár az jár, nem? Na mindegy, természetesen ezeket az észrevételeket azonnal száműztem egy jól lezárt memóriacellába, merthát ha ígyvan hát ígyvan és pont. Az ilyenkor szokásos gratulációk után volt egy ilyen sütis állófogadásos kólás, ha jó, szerintem. A Meki után, ahol a nagy McNugget’s menü után még lecsúszott egy forró csoki is, hááát pont nem túl sok hely maradt a sütinek, de azért egyet megettem, de télleg. Zoli anyukájával aztán kitárgyaltuk, hogy itt valóban jól láttam, az első hitvesi csókra való felkérés simán elmaradt, de a pezsgős dolog szándékosan maradt el, az így is volt tervezve. Szerintem lehet, hogy az anyakönyvvezető besértődött azon, hogy nem guríthatott le egy pohár pezsgőt és ezért felejtette ki a csók dolgot. Vagy pont sok esküvő volt aznap délelőtt és már sok pezsgő lecsúszott, és egyszerűen elfelejtette, azért maradt ki a dolog. Mindegy, szerintem ez totál gáz volt, akárhogyis. Szerencsére Zoliék ezt nem tartották problémának, végülis érthető, ezt az elmaradt csókot még bepótolhatják egy párszor, éééérted. A sütis állófogadásos kólás után a csapat kisebb része hivatalos volt egy ilyen vacsorára is. Erről azért tudok beszámolni, mert véletlenül én is hivatalos voltam oda. A helyet öööö, igen megvan a név, a Révész Hotelt gépjárművekkel közelítettük meg. Itt kell megemlítenünk, hogy a kocsiban azt mondják nekem Zoltán győri barátnői, … ööö namost vágod, Zsuzsa, ha ezt véletlenül olvasod tehát nem úgy barátnők, hanem hogy barátok, akik egyben nők is, naszóvalteháthogy azt mondják nekem, hogy emailben terjesztik egymás között a blogbejegyzéseimet. És így nézek bután és a Jóbarátok c. sorozatban gyakran elhangzott “Oh … My … God” mondás jutott csak eszembe. Nadehát ilyen ez, ha az ember csak úgy kirakja a netre a gondolatait. Persze ezzel abszolút semmi gond nincs, hiszen minden ami itt a blogon megjelenik az közkincs, akárki, akármit felhasználhat belőle, akárkinek elmondhatja, elküldheti, végülis a blognak valahol ez is a lényege. Asszem. Igazából nem értem pontosan, hogy ez mér jó, de megkértek rá, hogy a kocsiban ülők névsorát itt ebben a bejegyzésben tegyem közkinccsé, hát tessék: Eszter, Kriszti, Örsi, Gabesz megmég én, de a Gabesz és én végülis nem kértük, hogy megjelenjen a nevünk. Ezúton köszöntjük tehát győri rajongóinkat, továbbra is igyekszünk beszámolni a tudomány és a technika újdonságairól, érdekességeiről, … vaaagy lehet, hogy az egy másik műsor, de fókuszáljunk egy kicsit, mert elkalandoztam, tehát. A hely teljesen frankó volt, bár egy kis gond akadt a hozott cd-k lejátszásával, de végülis nem a zene volt a lényeg, hanem a társaság szerintem. Zoli és Zsuzsa egy kis meglepetéssel készült, az asztalnál a hírek valami laptopról szóltak, amit állítólag odakint buzgón készítenek elő valamire. Gabesszel arra tippeltünk, hogy aha, megnézünk egy-két filmet aztán mindenki lefekszik aludni, de nem egészen ez történt. Egyszercsak előkerült Zoli és Zsuzsa, meg a már említett laptop, meg egy vetítővászon, meg egy projektor, meg pár hangfal és elkezdték összerakni ezt a kis házimozit. Mondom bakker télleg filmet nézünk Gabesz. De nem. Zoli és Zsuzsa óriási munkával összeállítottak egy ilyen pps-t régi fényképekből, amin rajta voltak ők, meg még mindenki más is aki az asztalnál ült. Nade nem csak ennyi volt, hogy fényképek aztán csókolom, hanem a képekhez kommentárokat is fűztek, mint a képregényeknél, ilyen buborékokba írva, hogy éppen mit gondolhat / mondhat a képen látható ember. Baromi jó lett, óriási sikert aratott a dolog, döbbenet, hogy micsoda képek vannak rólam a Zolinál. A ballagási képen a hajam például szerintem mindent visz. Egyik felem szerint ezeket a képeket nem ártana megsemmisíteni, de ugyanakkor ezek a történelem részei is, szóval ez olyan történelemhamisítás lenne egyben. Úgyhogy végülis, miafene, kitzavar, maradjanak csak azok a képek. Természetesen alap, hogy a Zolitól elkértem a pps-t, ezt egyszerűen muszáj mégegyszer megnézni és archiválni. A vetítés után már hozták is a vacsorát, ami szintén nem okozott csalódást, aztán még jött négy torta, amit Zoli és Zsuzsa közös erővel szeleteltek fel és osztottak ki. A túrótorta lett a legnépszerűbb egyébként, mindenesetre rám egy tortaszelet után már simán ki lehetett tenni a “Megtelt” táblát. A helyen egyébként tök rendesek voltak, általában csak 50 embertől szokták odaadni a nászutas lakosztályt, mármint vágod, nem úgy, hogy 50-en bemennek a nászutas lakosztályba, aztán villanyoltás és ereszd el a hajam, ki mit talál, azé, hanemhogy ha van 50 vendég, akkor az ifjú pár ingyé’ kapja a lakosztályt. Naéshát mi csak olyan 20-an, 25-en voltunk, de egyszercsak mondták, hogy ők ezt a nászutas lakosztályt felajánlják így is. Amit Zoliék nekifutásból el is fogadtak. Úgyhogy gyors szobafoglalás, utána vissza az étterembe, beszélgetés, beszélgetés, beszélgetés és hopp máris olyan fél tizenegy lett. Ekkor határoztuk el, hogy átvonulunk biliárdozni, mert a szomszédban nahát, pont egy biliárd hely volt. Szerintem eeeegy kicsit túlöltöztünk a helyhez, de attól még kaptunk két asztalt. Amire voltunk 12-en, tehát ez így épp egy kicsit volt csak sok. Hárman felmentek dartsozni, úgyhogy végülis már csak egy hármas csapat kellett, az meg már elfért. A csapatok sorsolását a szomszéd asztaloktól is érdeklődve nézték, ugyanis valaki közülünk gyorsan kidolgozott egy teljesen igazságos ilyen csíkos golyó - teli golyó randomizált húzáson alapuló csoportbeosztásos módszert, ami úgy nézett ki, hogy a soron következő, csapattal még nem rendelkező ember háttal áll a biliárdasztalnak, a háta mögött kitapogatja az asztalra leszórt golyókat, a csalás kizárása érdekében valahogy megkeveri őket, majd húz egyet és attól függően kerül a két asztal egyikéhez, hogy teli vagy csíkos golyót húzott-e. Miután mindenkit beosztottunk ezzel a módszerrel, végül asszem nem úgy lett, ahogy kisorsoltuk. A mi asztalunknál igazi pro csapat sorakozott fel, jobbára inkább az ellenfél golyóit tettük el, a sportszerűség jegyében, aztán a végén mesterien raktam el a fekete golyót oda ahova nem kellett volna. A második játék viszont hosszabbra nyúlt a másik asztalnál, ahova a csapatcsere keretében kerültem, itt már télleg igazi nagymenők tolták, leginkább a saját golyóinkat próbáltuk letenni, ami határozott előrelépés volt. Viszont mielőtt eldöntetett volna, hogy ki nyert egyszercsak véget ért a játék a másik asztalnál ésakkor úgy döntődött, hogy fújjunk estét. Végülis már éjfél is volt, meg minden, úgyhogy fogtuk magunkat és angolosan távoztunk. Az ajtóban találkoztunk Zoli apukájával, aki épp csatlakozni kívánt hozzánk, dehát mondtuk, hogy ennyi volt, buli vége. A hotelben a szoba teljesen jó volt, meg már mint mondtam éjfél is elmúlt egy kicsivel, úgyhogy elég gyorsan bele is dőltem az ágyba. Általában semmi problémám az idegen helyekkel, pillanatok alatt elalszom, ha vízszintesbe kerülök, de itt valami furcsa dolog történt, mert tapasztalnom kellett, hogy valószínűleg csak fizikailag vagyok az ágyban, az agyam valahol teljesen máshol járt. Ez az elalvás szempontjából nem egy kedvező dolog, teljesen éber aggyal ugyanis akár hiszitek akár nem, de totál nehéz elaludni. Egy gyors rendszerellenőrzés megállapította, hogy vándorló agyam egy győri McDonald’s-ben ragadt le és nem éppen delfinekről és szurikátákról gondolkodott, if you catch my meaning. Úgy hajnali egy óra körül sikerült végre rávennem magam az alvásra. Reggel még benyomtunk egy gyors reggelit a hotelben, aztán némi süteményes és húsos dobozokkal felpakolva olyan 10 óra körül irányt vettünk hazafelé. Zsifi barátunk szerencsére pont Fehérvárra jött, úgyhogy így esett, hogy kocsival jöttem haza. Ami a hírek szerint nem is volt baj, mert állítólag pont Győrből olyan laza 40 perc késéssel indultak a vonatok. De kocsival annyira nem volt gáz, bár a rádióban mindenféle rettenetes állapotokkal riogatták az embereket. Ennek ellenére Győr és Fehérvár viszonylatában összesen egy balesetet láttunk, egy kocsi szemmel láthatóan közelebbi ismeretséget próbált kötni egy szalagkorláttal éshát elég rendesen egymásba gabalyodtak. Mer nyomják neki a gázt mint a zállatok, ez azért van. Megállapítottuk Zsifivel, hogy ennyi balesetet egy átlagos nyári napon is lehet látni, tehát nincs semmi vész. Tulajdonképpen délután 2-re már otthon is voltam, és ebbe még belefért egy pesti kitérő is, mer először hazavittük Gabeszt és Zsifi nővérét, Mariannt. Naéshát ez már asszem a vége a Zoltán barátom esküvőjéről készült blogbejegyzésnek. Innen is mégegyszer sok boldogságot kívánok nekik.

Permalink