12.03.06

The One With The Dance

Posted in Personal at 15:30 by rpotor

Tegnap kérlekszépen céges évzáróbuli volt. Ebben az évben az agárdi Nádas étteremben került rá sor, ahol ezen a szombaton a 60-70-80-as évek slágereiből kevert nosztalgia házibuli volt. Ez már eleve szarul hangzott, és nem is lett jobb. Mert előbbutóbb kitalálták természetesen a kollegáim, hogy menjek velük táncolni. Nemtom mi nem érthető azon, hogy: “bocs, de nem tudok és nem is szeretek”, szerintem ez egy elég egyértelmű kijelentés. Mégsem értették meg, sőt szinte egész este ez volt a téma, megaztánmég, hogy járjak tánciskolába. Excuse meeee? Az a durva, hogy ezt még komolyan is gondolták. Eszemmegáll. Azt nem értem, hogy a normális emberek (a kollegáim) miért akarják ráerőltetni a nemnormális (például én) emberekre a saját kis faszságaikat. Mérnembírják elsőre elfogadni, hogy bazdmeg én akkorse megyek táncolni, ha itt kézenállsz nekem. Megaztán a megoldási ötleteik: menjél tánciskolába. Ezzel meg az a baj, hogy baszottul nincs szükségem senkinek a segítségére, szóval ha nem kérem, akkor ne akarjatok segíteni jó? Köszi. Hátdemostkomolyan, ha nekem így jó, ahogy most van, akkor ne akarjatok megváltoztatni, ha majd én úgy döntök, hogy máshogy akarom a dolgaimat, akkor megoldom egyedül, köszi.

A tegnapi bejegyzésemhez érkezett egy komment, arra még ezt mondanám e, hogy: a világ tényleg fekete-fehér ám! Tök egyszerű minden. Onnantól lesz bonyolult és a szürke különböző árnyalataiban “pompázó”, hogy mindig meg akarjuk magyarázni a dolgainkat, ráfogni a körülményekre, meg ilyesmikre. De attól még, hogy próbáljuk elsikálni meg maszatolni, a dolgok akkoris fekete-fehérek!

Permalink