09.29.06

Number Two

Posted in WOW at 10:35 by rpotor

Decoy

Mivel a többiek épp BWL-ben wipeolgattak, gondoltam megkérdezem, hátha lenne néhány bátor vállalkozó erre a questre. Lett. 4-en indultunk el Winterspring havas csúcsai felé: Lyonne, Ramina, Sheviar és jómagam. Elsőként értem a helyszínre, magasan a hegyek között egy kis táborba, egy óriási szakadék szélén. Velemszületett balfaszságomnak köszönhetően ahogy ott mászkáltam, hogy felderítsem a terepet egyszercsak belezuhantam a szakadékba. Tetézte a lúzerséget, hogy kábé 2 másodperc zuhanás után sziklát fogtam, de valami isteni szerencsének köszönhetően életben maradtam úgy 25-30 hp-val. Plusz kiírta a játék, hogy “Discovered: The Great Sea”, és egy pillanatra Azshara térképét láttam, ha átváltottam mapre. Persze onnan sehova nem vezetett út, felmászni nem lehetett (itt jegyezném meg, hogy szerintem a World of Warcraftnak nagy szüksége lenne egy Hegymászás képességre), tehát csak lefelé mehettem. De ha ügyetlenül esek még a végén Azsharában kötök ki, ahonnan ezer évig tartana visszatérni, nem beszélve arról, hogy a többiek már a helyszínen várakoztak, ráadásul a világ négy sarkából utaztak oda hárman. Ígyhát próbáltam Winterspring felé fordulva esni, hátha. Leugrottam ésssss… megint túléltem az esést. Szerencsére még mindig Winterspringben voltam, de már vészesen közel volt Azshara határa. Még egy gyors ugrás és végre meghaltam. Idegőrlő másodpercek következtek, majd fellélegeztem, mikor a winterspringi temetőbe teleportált a szellemem. Gyors visszalovaglás a helyszínre, majd 5 perc pihi amíg elmúlt a Resurrection Sickness. Itt látható ahogy basszuk a rezet egy tábortűz körül a balfaszságom miatt:


Aztán nemsokára elmúlt a res sickness, a questhez kapott tárgyakkal átalakultam gnóm alakba és leraktam a váltságdíj helyett preparált zsákot, tele kövekkel. Majd vártuk, hogy jöjjön érte a könyvrabló Dr. Weavil. Itt várjuk a köcsögöt:


Mintegy 3-4 perc múlva meg is érkezett egy repülővel, de sajna észrevette, hogy át akarjuk baszni és ránk küldte a testőrét, egy Number Two névre hallgató óriási albínó gorillát. Harc következett, de könnyedén álltuk a sarat, Sheviart alig kellett healelni. Imba druid powa. Hamarosan meg is feküdt a gorilla. Itt látható ahogy meg van feküdve:


Ezután kollektív öngyilkosságot követtünk el, Lyonne és Ramina után én is leugrottam a mélységbe. Sheviar kicsit arrébb a jéghídról ugrott. Sajnos a Parachute Cloakom 10 másodperces hatóideje kevésnek bizonyult, így Azshara fölött a hegyekben csattantam szét egy sziklán. A két halál miatti javítási költség mintegy 12 aranyra rúgott, plusz az apró. Mindegy a feelingért megérte. Ezúton is köszönjük a segítséget.

Cast of characters:

Lyonne - priest

Sheviar - druid

Ramina - rogue

Larenon - druid

És most lássuk mi van már mögöttünk:

Previously in the Scepter of the Shifting Sands quest line…
What Tomorrow Brings - done

Only One May Rise - done

Proxy of Nozdormu - done

Anachronos - done

Long Forgotten Memories - done

A Pawn on the Eternal Board - done

THE GREEN DRAGONSHARD

Eranikus, Tyrant of the Dream - done

Tyrande and Remulos - done

The Nightmare’s Corruption - in progress

THE BLUE DRAGONSHARD

Azuregos’s Magical Ledger - done

The Chicken

Never Ask Me About My Business - done

The Isle of Dread - in progress

The Goggles

Scrying Goggles? No Problem! - in progress

The Book

Draconic for Dummies - done

Love Song for Narain - done

rAnSOm - done

Decoy - done

The Only Prescription - in progress

THE RED DRAGONSHARD

Nefarius’ Corruption - in progress

Leave a Comment