04.25.08
The One With The Gift-Boat Proverb
“Ajándék csónak ne nézd a lapát!” - eeeeeez asszem a mai nap legalja. :D
04.07.08
The One With The 3,5 km Hike
Úgy volt az Őriszentpéterre tett látogatás, hogy pénteken 11-kor elindultam Győrbe egy busszal. Mondom ó, teljesen jó idő van, fölösleges kabátot vinni, simán elég a pulóver is. Aztán úgy fél úton Győr felé, már ebben nem voltam olyan biztos, mert egyre jobban sötétedett az ég. Ígyaztán amikor landoltam a győri autóbuszállomáson, Zoltán barátomat azzal fogadtam, hogy csak kéne vennem egy kabát. Ez később így is lett, mint majd látni fogjátok, deviszont előbb beültünk a Pizza Hutba, egy jó pizzára. A Pizza Hutban én egyszer ettem eddig ésakkor ilyen olajban tocsogó valamit adtak, akkor került feketelistára. Viszont most egy kimondottan frankó pizzát adtak, úgyhogy ezennel kihúzzuk a Pizza Hut nevét a feketelistáról és totális amnesztiát kap. A Pizza Hut után a Patio cukrászdát támadtuk meg, ami egy teljesen kulturált hely, kicsit kilógtunk a sorból utazótáskával felpakolva. Zoltán barátomnak itt felszolgálták a helyi specialitást, a citrommal ízesített somlóit. Zsuzsa szerint viszont ez a somlói leginkább romlott volt. Így elit hely ide vagy oda, Zoli inkább nem kérte. A helyette választott torta se volt az igazi, úgyhogy – bár a nekem felszolgált Eszterházy torta teljesen jó volt – biztos ami biztos azt javaslom tisztelthölgyeimésuraimkedvesbarátaim, hogy ha nem muszáj, ne menjetek a győri Patio cukrászdába.
A finom édességek után a győri Árkádot céloztuk meg, mint kabátvásárlásra vélhetően alkalmas helyet. Zoltán barátom rámnézett és közölte, hogy így napszemüvegben és utazótáskával a kezemben simán el tudja képzelni rólam, hogy abban a táskában egy mesterlövészpuska lapul. Nem tagadtam, de nem is erősítettem meg a feltételezés helyességét. Lézengtünk erre s arra az Árkádban, de azért 30 kHUF-ot nem nagyon akartam kipengetni egy kabátért, így olcsóbb megoldások után néztünk. Megcéloztuk a Hervist, ami jó nagy, ott biztos lesz vékony kabát! Nosza! Átléptem a fémdetektoros kapun és bip-bip-bip-bip. Ööö, neeeeem én biztos, hogy rendesen becsomagoltam a puskát az árnyékoló zacskóba… vagy csak akartam? Oda is pattant rögtön egy biztonsági őr és mondta, hogy akkor most szépen egyesével menjünk át a kapun. Átmentem szép lassan, csak semmi hirtelen mozdulat, ésssss bip-bip-bip-bip-bip. Oooooké, hát lebuktam, nah. Kérdezte az ember, hogy vettünk-e bármit is az Árkádban, esetleg egy memóriakártyát, vagy egyéb műszaki cikket, dehát mondtam, hogy nem, ez az első bolt amibe bejöttünk. Felkészültem rá, hogy a következő mondat az lesz, hogy “kérem kövessen a biztonsági irodába”. De nem! Azt mondta az ember, hogy jó, hát menjünk be, de hagyjam ott mellette a táskát. Így tettünk, de most komolyan, mi van ha mondjuk egy bomba lett volna benne? Szerintem tök felelőtlenül járt el a biztonsági őr, mindenképp át kellett volna néznie a táskámat. Na mindegy, a Hervisben nem volt rendes kabát, úgyhogy eljöttünk, de biztos ami biztos a táskámat beraktuk egy ilyen értékmegőrzőbe. Igaz, hogy az kizárólag a Saturn vásárlói részére volt fenntartva, dehát ne akadjunk fenn minden apróságon. A C&A volt a következő bolt amit megnéztünk és itt volt is kabát, amit 10 ezer jó magyar forintért oda is adtak. Nem alkudtunk, kifizettem azt kész.
A tervezett délután 3 órai indulás megcsúszott egy picit és olyan háromnegyed hat lett belőle, de végülis ez nem zavart senkit. Mintegy 12-en indultunk útnak három kocsival és olyan fél tíz körül érkeztünk meg Őriszentpéterre, de előbb Szombathelyen megálltunk a Tesconál és egy kisebb Vöröskeresztes segélyszállítmánynak megfelelő mennyiségű kaját vettünk, amiből számításaim szerint hetekig kihúztuk volna, ha mondjuk hirtelen leesett volna a hó és elzáródtunk volna a külvilágtól. A Dominó Turistaszállóra mentünk egyébként, ami egy teljesen kultúrált hely volt, beköltöztünk, vacsora, egy kis tea, mutatom
aztán máris hajnali fél egy lett és kezdtek elszivárogni az emberek a házból, úgyhogy villanyoltást vezényeltünk. Reggel csináltam néhány képet a helyről, ilyen volt e, mutatom:
Aztán lassan mindenki felébredt és irányt vettünk Szalafő felé. Úgy volt a terv, hogy szépen átsétálunk oda aztán valami étteremben megebédelünk és akkor az jó lesz. Ennek megfelelően nem vittem magammal se kaját, se kólát, és majd látni fogjátok, hogy ez csúnya felelőtlenség volt részemről. De ekkor még ezt nem tudtam. Az Őrségben az utakat tanösvényeknek nevezik, minden erdei ösvény egy tanösvény, vannak rövidebbek, 300 méteresek, de vannak hosszabbak is. A 301. méter után egyértelművé vált, hogy mi egy hosszabb tanösvényt választottunk. Asszem csak egyszer fordultunk rossz irányba, de gyorsan korrigáltuk hibánkat és visszatértünk a helyes útra, ami ilyen hídnak csúfolt farönkökön át vezetett. Mintegy 6 kilométernyi tanösvény után egyszercsak elérkeztünk a Szalafő FC focipályájára. Volt mellette egy ilyen játszótér is, az ilyen volt, mutatom:
Iggen, az ott a mi csapatunk a játszótéren, senki más nem volt se közel se távol. A faluba beérve egy ígéretes „Szeszfőzde” feliratú táblát láttam meg, de ez sajnos csak a csapat egy igen csekély mértékű kisebbségének fantáziáját mozgatta meg, így inkább elindultunk éttermet keresni. Persze, hogy egy domb tetejét céloztuk meg… Felértünk és ott egy nénitől megkérdeztük, hogy merre, hogy. Mondta, hogy itt Szalafőn nincs étterem, de egy pár éve állítólag szó volt róla, hogy Pityerszeren lesz majd, esetleg menjünk oda és nézzük meg, ő úgy tudja, ott van valahol egy büfé. ….. Oooooké, itt elkönyveltem magamban, hogy hibáztam, amikor nem hoztam magammal három napi hideg élelmet és kizárt dolog, hogy a mai napon ebédhez jussunk. Visszamentünk a „Szeszfőzde” táblához és felmentünk egy másik dombra ahol egy ilyen nagy tanya volt, ahol kecskesajtot lehetett venni. A tanyákat egyébként az Őrségben portáknak hívják, akár hiszitek, akár nem, akkor is így van és kész. Sajna a kecskesajt nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, viszont mondták ott a lakók, hogy nézzük meg az állatokat, ha már ott vagyunk. Szóval ott hátrébb mentünk egy ilyen pusztába és ott elkerítve voltak ilyen kecskék, akik tök viccesen, amikor látták, hogy feléjük megyünk, mintha mágnes húzta volna őket, odatódultak a kerítéshez, szóval inkább ők néztek minket, nem mi őket, itt mutatom:
Kecskenézés után visszamentünk a portára ahol sokan ráfanyalodtak a sajtra és akik vettek, megkínálták a többieket úgyhogy én is megkóstoltam, de többet nem követek el ilyen hibát. Nemjó az a kecskesajt, higyjétek el nekem. A portán voltak ilyen padok meg asztalok és bár a kutya se kínált minket ülőhellyel, de mi azért letelepedtünk és hozzáláttunk a sajthoz. Viszont nem is érdekelte a háziakat, hogy ott vagyunk, nem mondták, hogy menjünk onnan. A portán lakó macskák viszont annál nagyobb érdeklődéssel figyelték a sajtok megjelenését. Szerencsére voltak előrelátó emberek a csapatban, akik emberi fogyasztásra alkalmas ételt is hoztak, Zoltán barátom táskájából egy csomag sajtos ropi, Zsanett táskájából pedig egy ilyen mix került elő, amiben volt perec, meg ilyen sós izék. Mindegy, kaja volt, azonnal ráraboltam. Aztán valakinek a táskájából meg kolbász meg kenyér is előkerült, abból is sikerült vételeznem, úgyhogy az éhenhalás veszélye egyelőre elhárult. Viszont kóla senkinek a hátizsákjából sem került elő, pedig szerintem elég nagy összegű jutalmat fizettem volna érte. Mindegy, nézzük meg azt a büfét felkiáltással elindultunk Pityerszer felé. Az Őrségben egyébként minden településrészt szernek hívnak, és ugyanaz a szer több különböző településen is előfordulhat. Igazából nem vágom mér jó ilyenformán kerületekre osztani egy 70-80 lakosú falut, de biztos nem véletlen ez. Szalafőről kiérve egy buszmegállót találtunk, meg is néztük mikor jön a következő busz Őriszentpéter felé. Másnap délután 3-kor… Oooooké. A buszmegálló mellett egy tábla egy teljesen sík aszfalt út felé mutatva jelezte az irányt Pityerszer felé. Egy másik tábla pedig egy jó magas dombra mutatott, közölve, hogy arra van Felsőszer. Mivel Pityerszeren van a büfé ezért világos, hogy Felsőszer felé indultunk. Természetesen egy tanösvényen, ami a tábla szerint 3,5 km hosszú volt, viszont a vége pont ott volt, ahova a buszmegállótól a sík úton indulva jutottunk volna, azaz Pityerszeren, azaz a büféhelyen. Így aztán lelkesen indultam neki az útnak. Az Őrségben a porták bejáratánál mindenhol vannak ilyen szalmabábok, amiknek a rendeltetésére nem jöttem rá, viszont a legtöbbjük úgy néz ki, mintha mattrészegen feküdnének, vagy ülnének a földön. Mutatom:
Szerintünk a mindenhol kapható tökmagolajtól állhattak be ennyire a szalmából megformált emberek, de a lányok szerint ez inkább prosztatabetegségekre jó. Háttttőkkbisssztossstuggyák.
Felsőszerről Pityerszerre úgy jut át az ember, hogy lemegy egy meredek domboldalon és amikor leér akkor felmászik egy másik meredek domboldalra ésakkor ott van Pityerszer. A két domb aljában egy kisebbfajta mocsár van, amin át lehet úszni, ha bátor vagy, vagy ki lehet kerülni, ha nem. Amikor felérsz a dombra, akkor ezt lehet látni Felsőszer felé visszanézve:
A dombtetőn egy ilyen szabadtéri múzeum van, az út túloldalán pedig valaki egy boltot vélt felfedezni, amit rögtön meg is rohamoztunk, de korai volt az öröm, mert ez egy ilyen szatócsbolt volt, fakardokat, meg bögréket lehetett venni, kólát vagy más üdítőt viszont egyáltalán nem. Volt ott egy néni, aki a szabadtéri múzeumot felügyelte és mondta, hogy étterem az van, persze, Őriszentpéteren. Kösssszi… Mindegy, útnak indultunk visszafelé azon a betonúton ami visszavitt minket a buszmegállóhoz. Zsanett útközben megtanított a fagyöngy és a kökény megkülönböztetésére, ami kétségtelenül egy hasznos tudomány, ki tudja, egyszer talán még az életemet mentheti meg, de Karácsonykor is jó lehet tudni, hogy mi micsoda.
Szalafőre visszaérve a kemény mag, 4 ember a túlélőtúrát választotta és ugyanazon az erdei úton mentek, mint amin reggel jöttünk, de a többiek inkább az aszfaltutat választották. Én ez utóbbi csoportban maradtam. Itt főleg már csak azért raktam egymás után a lábaimat, mert tudtam, hogy az út végén ott vár a kóla. Ígyhát hősiesen mentünk, csak mentünk, csak mentünk…
Mi választottunk jól szerintem, mert egy laza fél órát rávertünk az erdei csoportra, viszont nekik azért mindenképpen jár egy „Hardcore Tourist, Tanösvény Champion” kitüntetés. Számításaim szerint ezen a napon mintegy 16 kilométernyit gyalogoltunk. A Bognár Étteremben vacsoráztunk, baromi frankó hely, mindenképpen ide jöjjön mindenki, aki éhes. Este még adtunk a kultúrának, Gabesz átjött hozzánk egy üveg Metaxával, amit azért teljesen nem ittunk meg, viszont segített átvészelni azt a hitványságot, amit a tévében néztünk. Ez nem volt más, mint a Kiválasztott című alkotás. Ez egy ilyen tehetségkutató műsor, amiben Uri Geller utódját keresik. Érted? Uri Geller utódját keresik. És ezt emberek nézik. Ezt a műsort vannak emberek akik megnézik. Döbbenetes komolyan mondom. Ez úgy lehet szerintem, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetemen ha valaki megbukik egy színészvizsgán vagy ilyesmin, akkor büntetőfeladatként beküldik egy ilyen műsorba, hogy játsszon el egy ilyen mágust, vagy gurut, vagy kardnyelőt vagy mittudomén. Este 10 körül vetettünk véget ennek az önkínzásnak.
Vasárnap reggel fél tizenegyre sikerült kiköltöznünk a házakból, és irányt vettünk Magyarszombatfa felé. Ahol egy fazekas múzeumot akartunk megnézni. Magyarszombatfán egyébként mindenki fazekas, de komolyan mondom, végigmész az utcán és minden kapura ki van írva, hogy „X.Y., fazekas”. A múzeumot azt nem találtuk, vagy nem tudom mi volt, de viszont mindegyik fazekashoz betértünk. Az egyiknél vettem egy gombát és két felespoharat. Így néznek ki, mutatom:
A fazekasok faluja után elindultunk Velemérre természetesen egy tanösvényen. Ez is 3,5 km hosszú volt. Felállítottuk az axiómát miszerint az Őrségben két pont között mindig 3,5 km a távolság. Itt is eltévedtünk egyszer, de csak egy kicsit, hamar rátaláltunk a helyes útra. Veleméren először egy ilyen habán fazekashoz mentünk be, aki mesélt nekünk arról, hogy kik voltak azok a habánok, meg miket csináltak, frankó kiselőadást tartott. Gondoltam tök gáz lesz ezekután elköszönni és vásárlás nélkül továbbállni, de szerencsére Zoltán barátom felesége, Zsuzsa egyszercsak beleszeretett egy ilyen tükörbe és azt bumm meg is vették, úgyhogy ezzel kifizettük a kiselőadást. Mentünk még úgy 100 kilométert és egyszercsak ott volt előttünk egy templom. Ilyen volt:
Egy néni volt ott, aki behívott minket a templomba, leültetett minket a padokra és elmesélte, hogy ez Magyarország 7 legrégebbi temploma közül, az egyik. 1277-ben épült, 1370 körül pedig az egész templomot kívül belül egy festő telefestette freskókkal. És az a különlegessége a templomnak, hogy az ablakokon bejövő napfény az évszaktól függően más más alakokat világít meg a templom falán. Sajna a freskók nagyrésze az leázott a falakról mert hosszú ideig nem volt teteje a templomnak, deviszont valami régi leírásban megvan frankón, hogy kik voltak ábrázolva a festményeken. Állítólag 2006-ban egy dokumentumfilmet is készítettek ezekről a furcsa fényjelenségekről. Jó, mi?
Eddigre már olyan délután 3 óra volt és kezdtünk éhesek lenni. A néni szerint Szentgyörgyvölgyben van egy étterem a Gó-Na szabadidőközpontban. Nincs messze, kb. 3,5 km az egész. Tibi nem jött velünk Velemérre, hanem Magyarszombatfán maradt az egyik kocsiban amíg mi a tanösvényeken bolyongtunk és ez hamarosan kiderül majd, hogy remek döntés volt. A templom előtt kupaktanácsot tartottunk, hogy menjünk-e kocsikkal, vagy sétáljunk inkább. Sétáltunk inkább, Tibi meg előrement kocsival kikémlelni a helyet. Mentünk az aszfaltozott tanösvényen 3,5 kilométert és tényleg elértünk Szentgyörgyvölgybe a szabadidőközponthoz. Arra számítottunk, hogy Tibi már egy hideg sört kortyolgatva vár minket az étteremben, de nem, ott volt a kocsiban az árnyékot adó fák alatt. Besétáltunk a szabadidőközpontba, láttuk az „Étterem” feliratot, megcéloztuk az ajtót ésakkor kilépett egy másik ajtón egy néni és megkérdezte mi járatban vagyunk. És mondtuk, hogy az étterembe jönnénk, ebédelni szeretnénk. „Május 1-én nyitunk” – mondta a néni. Oooooooké. Miután konstatáltuk, hogy akkor most potyára jöttünk 3,5 kilométert egyszerűen leültünk a szabadidőközpont előtt és a Tibi kocsijával elküldtük a sofőröket a kocsikért. Szerintem nem csak nekem lett ezen a ponton elegem a tanösvényekből és a túrázásból. Saccra úgy egy 10-es megvolt ezen a napon is.
Visszatértünk Őriszentpéterre és még egy hibát elkövettünk, ugyanis nem a Bognár Étterembe mentünk, hanem egy másikba, ööö, igazából annak nem emlékszem a nevére. Itt egyrészt marha lassan hozták ki a kaját, másrészt valakinek zöld színű sajtot hoztak, amiből érthető okokból inkább nem kért. Nekem szerencsém volt, semmi baja nem volt a kajámnak. A vacsorába nyúló ebéd után este 6 körül indultunk vissza Győrbe. Még pont megcsíptünk Gabesszel és Örsivel egy jó hosszú Daciát, ami elvitt minket Kelenföldre, igaz, hogy végig álltunk. Ott álltunk tehát két kocsi között érted a peronon, amikor úgy 10 perc múlva egyszercsak jött a kaller egy ilyen szakállas bácsi, aki szerintem valahogy megihatta a szombat estéről maradt Metaxánkat. Ahogy ott fordult, hogy megnézze Örsi jegyét, kinyílt mögöttem a két kocsit elválasztó ajtó, mire a bácsi sokat sejtetően elmagyarázta, hogy fotocellás ajtó, a legkisebb mozdulatra is kinyílik. Majd a jegykezelés után ezt demonstrálni is kívánta és elhúzta a kezét a fotocellás érzékelő előtt: „Látják?” Nem láttuk, mert az ajtó persze ebben a pillanatban megmakacsolta magát és nem nyílt ki, csak miután a kallerbácsi határozottan elindult felé. Kérdésre válaszolva még azt is mondta, hogy itt ebben a kocsiban ami előtt állunk van három hely. Nosza, végigmentünk a kocsin, de nem volt hely, így megálltunk a másik végén a peronon. Itt észleltük, hogy ezután már csak a mozdony következik. Feltettem a kérdést, hogy dehátakkor eddig hol volt a kaller, a mozdonyból csak nem mászhatott át. Megegyeztünk, hogy valószínűleg egy szellemkalauzt láttunk, aki talán ezen a vonaton halt meg úgy, hogy részegen egy fotocellás ajtó közé szorult, vagy ilyesmi. De persze az is lehet, hogy ezen a ponton már elég fáradtak voltunk…
Összességében azért természetesen teljesen jó volt a hétvége, a fáradalmakat majd kiheverjük, és 400 év múlva már úgyse emlékszünk majd rá, hogy mennyit szívtunk a tanösvényeken.
03.19.08
The One With The Aztec Chicken Salad
Nyah, gyerekek, azték csirkemell saláta. Ezt vettem a Sparban. Végülis finom, csak egy kicsit túl olajos. Olyan mintha olajos halat ennék ahol a hal csirkehúsból van. A salátaárus leány elmondta, hogy épp ma kaptak először ilyet és majd számoljak be róla, hogy milyen volt. Még így, negyed üvegnyi József-napi konyak és négy pohárka Jégermester után is sikerült regisztrálnom, hogy ez a bizonyos salátaárus leány már harmadik alkalommal érdeklődik nálam különféle saláták íze után. Gyanús, nagyon gyanús. Lehet, hogy meg kéne hívnom 20 deka mexikói salátára?
03.15.08
The One With The Planned Gay Couple Telemarketing Pun
Na, aztán pénteken meg csörög a telefon és nézem “Ismeretlen szám”. Mondom oké, tehát halljuk mit nyertem, vagy hova mehetek kedvezményesen egy wellness hétvégére. Azt mondja az arc a telefonban érted, hogy “Jó napot kívánok [rpotor]-rel vagy a kedves feleségével szeretnék beszélni.” Mondom neki, hogy: “Hello, [rpotor] az én vagyok, kedves feleségem pedig nincs.” És erre az ember így egészen leblokkolt egy pillanatra és így: “Ööö, … nincs? Pedig szerettem volna egy…” és itt félbeszakítottam, hogy: “Elnézést hívnak a másik telefonomon” és bumm már le is tettem. Egyébként télleg éppen akkor hívtak a céges mobilon, méghozzá a főnököm, szóval illett felvenni a telefont. Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem így elgondolkodtam és arra jutottam, hogy a telemarketingesek reakciója mindig hasonló volt, amikor közöltem velük, hogy “no, there’s no Mrs. rpotor”, ilyenkor mindig leblokkoltak egy pillanatra és kiestek a szerepükből, mert az átlagosra, a megszokottra, az elfogadottra programozott agyuk egyszerűen ezt nehezen tudja feldolgozni. Arra gondoltam, hogy a következő ilyen telefonálót egy kicsit megviccelem majd. Szóval ha véletlenül a jövőben összefutok véletlenül megint egy ilyen dumával, akkor így fog kinézni a párbeszéd: “Jó estét, az XY cégtől telefonálok és [rpotor]-rel vagy a kedves feleségével szeretnék beszélni” ésakkor én erre majd így válaszolok-e, hogy: “Jó estét, [rpotor]-t most nem tudom adni, én az élettársa vagyok, miben segíthetek?” Ésakkor majd ladies and gentlemen of this supposed jury megtudjuk majd, hogy vajon a telemarketinges ügyintézőket kiképezték-e arra, hogy miképpen reagáljanak ha a telefonban egy meleg párral futnak össze.
03.08.08
The One With The Gossip
Háh, hát milyen jó kis pletyit hallottam Zoltán barátomtól!
MIA WALLACE: - Igazán senki se tudja miért dobta ki Marcellus Tonyt a harmadikról, kivéve Marcellust és Tonyt. De ha ti összejöttök pletykásabbak vagytok mint egy hímzőegylet.
Köszönjük Mia Wallace idevágó kommentjét a Ponyvaregényből, de térjünk vissza a pletyire. Szóóóval, hát mit hallok Gabesz? Nahát, hogy mik vannak, ezúton szeretnék gratulálni, természetesen mindkettőtöknek, csak így tovább! :-) Gonosz, pesszimista alaptermészetem szerint az ilyen akciók soha sem sikerülhetnek, képtelenség, esélytelen. De, de! Azért jó látni, hogy vannak még emberek a világon, akik be merik vállalni a kockázatot és amíg vannak ilyen kivételek, amik erősítik a szabályt, addig talán nem veszik ki egyre lélektelenebb világunkból az a furcsa viselkedésminta, amit a romantikus szóval jellemzünk.
Van valakinek kérdése?
…
Nem, sajnos nem mondom el, hogy pontosan mi is történt.
…
Igen, természetesen nőügy.
Köszönöm, a kérdések ideje lejárt, este 6 órakor a Department of Defense tart sajtótájékoztatót.
03.07.08
The One With The Posterazor
Lehet, hogy három év múlva majd pont egy ilyen programra lesz szükségem mint most, de már abszolút nem fogok emlékezni rá, hogy mi is annak a programnak a neve, ami meg bírja csinálni, hogy egy óriási képet szépen feldarabol mondjuk A4-es darabokra és ebből csinál egy pdf-et. Ezért most ebbe a bejegyzésbe beleírjuk, hogy ennek a programnak a neve az, hogy PosteRazor és innen lehet letölteni.
És ide meg még teszünk néhány kulcsszót, úgynevezett keywordot, hogy amikor majd ezt három év múlva keresem, akkor jó eséllyel ezekre rátaláljon a blog keresője: kép daraboló, image cutting, image cropping, image slicing. Nyah, így má’ jó is lesz, bizony.
Egyébként nem óriásposztereket nyomtatok, hanem csak azért kell ez, mert fogja az ember például a Hook Mountain Massacre .pdf verziójából a térképeket és akkor csinál belőle mondjuk egy 500%-os átméretezéssel olyan képet, amit 100%-os nagyításban kinyomtatva körülbelül pont egy 1 négyzet = 1 inch méretarányú taktikai térképet kapunk. Csakhogy 100% nagyításban ez így nyilván csak több A4-es lapra fér el és itt jön a képbe a fent említett kép daraboló. Jó, mi?
03.04.08
The One With The Death Of The Father Of Roleplaying Games
Egy órája már a CNN-en is megjelent a hír, a mai napon meghalt a szerepjátékok ősatyja Gary Gygax. Nyugodjék békében és ezúton is köszönjük neki, hogy megalkotta a játékot, amivel idestova 15 éve játszom.
02.29.08
The One With The D&D Experience 2008 News Flood
A Virginia állambeli Arlingtonban a Hyatt Regency Crystal City hotelben tegnap kezdődött a D&D Experience 2008 névre hallgató szerepjátékos rendezvény és ezekben a percekben is tart egészen március 2.-ig. Kérlekszépen ez azért fontos infó, mert ezen a rendezvényen lehet először belekóstolni a június 7.-én megjelenő Dungeons & Dragons 4th editionbe, amiről már volt szó néhány bejegyzéssel ezelőtt. Természetesen órákkal a nyitás után már a neten voltak az ott kiosztott karakterlapok, a két oldalas rövid szabályösszefoglaló és ebben a pillanatban azt se tudom melyik blogot olvassam először, annyi Live Blog közül választhatok, és akkor még nem beszéltem a youtube videókról, interjú átiratokról, ésatöbbi. Amit eddig olvastam azok alapján az emberek masszívan kajálják az új rendszert és bár még nem néztem át tüzetesen ezeket a fasza kis karakterlapokat, de első pillantásra baromi jól hangzik az egész nekem is. Ezúton köszönjük az Internetnek, hogy elhozta nekünk ezeket a híreket és most akkor én asszem megyek is mer’ még rengeteg az olvasnivaló. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, de azért linkeljük a főfő infóforrást, linkközpontot, vagynevezzétekahogyakarjátok, szóval point your browser to enworld.org, ha bele akarsz merülni a hírtengerbe.
02.26.08
The One With The MMOvie Trailer
Jajj, el ne felejtsük, hogy ennek a full verziója elvileg március 3.-án jelenik meg.
02.20.08
The One With The New Address Verification Card
Nyah, gyertek gyerekek, elmondom milyen fantasztikusan érdekes dolgok történtek ma velem, amikor is elmentem Pestre, hogy az állandó lakcímemet átváltoztassam anyukámék pesti címére. Anyu már megszerezte a múltkor a papírokat, úgyhogy már csak a zengedély kellett a kocsordi tanács részirül. Télleg faszán be is hívtak a megadott időpontban, 5 perc múlva végeztem is ésakkor így nézem, hátbazdmeg, 39-es házszám helyett 29-est írt a lakcímkártyára a leány. Mondom, mindeeegy, az a pár ház ide vagy oda nem oszt nem szoroz. De aztán így ebéd után mondom ez azért mégse lesz jó talán, mer mondjuk teszemaztfel egyszer igazoltat egy rendőrbácsi és megkérdezi, hogy “na, rpotor, mi az állandó lakcíme?” ésakkor mondom, hogy Budapest, ilyen és ilyen utca 39. 3. emelet 13-as ajtó. Ésakkor a rendőrbácsi megnézi a lakcímkártyámat és mondja, hogy: “hát, rpotor, itt ezen a kártyán 29-es a házszám, úgyhogy kérem fáradjon velem.” Ésakkor bebasz egy magánzárkába pár évre ésakkor időnként beküld hozzám egy nagydarab buzit, hogy ne unatkozzak. Vagy mondjuk egy rettenetes buzerátor bolhát, érted? Na és amikor ez a kis jelenet így átvillant az agyamon, akkor úgy döntöttem, hogy hazafelé beugrom az okmányirodába megint ésakkor megkérdezem, hogy mit lehetne csinálni. Úgyhogy 13 óra 15 perckor megint ott voltam az okmányirodában és kérdeztem az információnál, hogy mostakkor mi legyen. A néni egy pár percre hátrament egy irodába ésakkor egyszercsak visszajött és mondta, hogy fáradjak vele. Ésakkor bevitt soron kívül ahhoz az ügyintéző leányhoz, akinél délelőtt is voltam. Szegény leány olyan arckifejezéssel ült ott, mintha legalábbis véletlenül elvesztette volna például a nukleáris futballt. És mielőtt még megszólalhattam volna, aszondta, hogy: “Jajj, elnézést.” De mondtam neki, hogy semmi gond, télleg. És komolyan még vagy háromszor elnézést kért miközben kinyomtatott egy új lakcímkártyát. Én meg ugyanennyiszer mondtam neki, hogy télleg semmi probléma nem történt. Remélem azért nem rúgják ki emiatt szegényt, vagy ilyesmi. Azt képzeljétek még el kedves gyerekek, hogy anyukám fodrászt keresett ott a környéken és bazdmeg bemegy egy fodrászatba és aszondja neki a fodrász, hogy: “nahát, te nem X. Y. vagy?” És de, anyukám pont X. Y. volt. Vagy 35 évvel ezelőtt együtt dolgoztak Csepelen. Érted ezt bazdmeg, bemegy az ember gyanútlanul egy tök véletlenszerűen választott fodrászatba és bazdmeg egy ezer éve nem látott kollegájával fut össze. Ennek mennyi esélye volt szerinted? Ha gőzöd sincs róla, akkor elmondanám neked, hogy ennek bizony kurva kicsi esélye volt.
Nyah, ez a bejegyzés is jó vót mi? Most már menjetek és olvassatok mást!
